Kisebb olajfoltok tűntek fel Portugália északi partjaitól 25-26 kilométerre, s a szakértők attól tartanak, hogy a Prestige tartályhajóból származó mérgező anyag hamarosan elérheti ezt a partszakaszt is.
Henrique Freitas, a portugál védelmi minisztérium államtitkára azt nyilatkozta: mozgósították a szennyezés elhárítására kiképzett mentőalakulatokat, ám egyelőre abban reménykednek, hogy a széljárás megfordul, és a szennyezés elkerüli az ország partvidékét.
A portugál partokat eddig nem veszélyeztette a november 19-én a spanyolországi Galícia előtt elsüllyedt Prestige-ből kiömlött olaj, amely több száz kilométeres hoszszúságban úszik a tenger felszínén.
Mostanáig csak a franciák aggódtak, hogy a felmérhetetlen környezeti károkat okozó spanyolországi baleset következő áldozata az ő nyugati partvidékük lesz, mert néhány nappal ezelőtt egy hatalmas olajfolt arrafelé indult. Franciaország ezért éberen figyeli az olajszőnyeg útját, és a lehetőség szerint felkészült a védekezésre. A francia haditengerészet feltartóztatott és az ország nyugati partvidékétől távol eső vizekre kísért egy Máltában bejegyzett öreg tankert – jelentette a BBC. Az Enalios Titan, amelyik hasonló a Prestige-hez, csaknem 90 ezer tonna nehézolajat szállít. A 24 éves hajót addig kísérték, amíg el nem hagyta a francia zónához tartozó vizeket, vagyis a parttól számított 200 tengeri mérföldig.
A franciák nyomban azután intézkedtek, hogy az Európai Bizottság feketelistát tett közzé azokról a hajókról, amelyek nem tartják be a biztonságos hajózás nemzetközi szabályait. Az Enalios Titan neve nem szerepel a hatvanhat nevet tartalmazó listán, de Franciaország egyoldalúan is alkalmaz rendszabályokat az általa veszélyesnek ítélt vízi járművekkel szemben. Ám most már az Európai Bizottság is azt indítványozza, hogy tiltsák ki az európai vizekről a nehézolajat szállító tankereket, s felhívta az uniós országok vezetőit, hogy a jövő héten, a koppenhágai csúcstalálkozón fogadják el a környezet biztonságát szolgáló új hajózási szabályokat.
Migránsok késeltek Milánóban + videó
