Feltörekvő cégek
Tizenkét magyar fejlett technológiai vállalat került fel a Deloitte and Touch European Technology Fast 500 elnevezésű idei ranglistájára, amely a leggyorsabban növekvő európai fejlett technológiai cégeket díjazza. A magyarok közül a legelőkelőbb helyre, a ranglista 25. helyére a Kirowski Rt. került. (MTI)
Tőkevonzó stratégia
Összesen húszmilliárd forint befektetési lehetőséget is jelenthet annak a több mint hatvan nyugat-dunántúli gazdasági projektnek a megvalósulása, amelyeket a Vas Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Vállalkozói Központja és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség gyűjtött össze. (MTI)
Átalakítás a Pannonnál
Szervezeti átalakítást hajt végre a Pannon GSM távközlési Rt., 2003. január 1-jétől a cégen belül külön vezérigazgató-helyettes irányítja az üzleti, illetve a lakossági divíziót – tájékoztatta lapunkat Suba János, a Pannon GSM kommunikációs igazgatója. Suba János elmondta továbbá, hogy december 5-től megszűnik a Pannon–Vodafone roamingszerződés, ezt követően a Vodafone ügyfelei nem használhatják a cég hálózatát. (P. G. I.)
PPP-program
Az államigazgatás és a versenyszféra számára egyaránt hasznos lehet a köz- és a magánszféra hosszú távú együttműködése, az úgynevezett Public Private Partnership (PPP) program – mondta Erdősi Péter, a GKM befektetési főigazgatója. A program lényege: az állami közfeladatok ellátásába a magántőkét is bevonják. (MTI)
Hajó- és kikötőépítés
Csaknem 120 millió forint költséggel újabb, negyed évszázaddal ezelőtt épített motoros hajót korszerűsít a Balatoni Hajózási Rt.; a kétszáz személyes hajót az idegenforgalmi idény kezdetén állítják forgalomba. Horváth Gyula vezérigazgató elmondta: a hajótársaság az idén 75 millió forintot költött a Lelle motoros felújítására. (MTI)
Esett az Ifo–ICC index
A német Ifo gazdaságkutató intézet és a párizsi központú Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) 89 ország vállalati közgazdászainak véleményét tükröző közös indexe a világgazdasági negyedik negyedévi és első félévi kilátásairól is nagyot zuhant. Az Ifo-ICC szerint a tőkepiacok ingadozása és a közel-keleti politikai feszültség, egy iraki háború esélye „erőteljes negatív hatást” gyakorolnak most az üzleti világra. (MTI)
Hölvényi György: A keresztény közösségek nélkülözhetetlenek
