Elismerés sikeres vállalkozóknak
Ötvenhárman vehették át tegnap a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által alapított Az év vállalkozója díjat. Az elismerésben részesülteket a VOSZ húsz területi és nyolc szakmai szervezete jelöltjei közül, valamint a helyi önkormányzatok és gazdasági kamarák javaslatai, továbbá a vállalkozók pályázatai alapján választotta ki a 15 fős bizottság. (Cs. A.)
Panaszkodnak a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megítélése szerint a kormány nem fordít kellő figyelmet a kereskedelemre. Házi Zoltán, a szervezet elnöke egy tegnapi fórumon közölte: a szövetség nem ért egyet azzal a döntéssel, amely szerint a vállalkozások telefonköltségei után nem igényelhető vissza az áfa teljes összege. (MTI)
Új fizetési rendszer
Elkészült az új mobil- és internetes fizetési rendszer: a Semops elnevezésű projekt költségvetése 6 millió euró volt – közölte Vilmos András projektvezető, a SafePay Systems Kft. ügyvezető igazgatója tegnap Budapesten. A rendszert 15 magyarországi és külföldi vállalatból álló konzorcium dolgozta ki. (MTI)
Kész a termálközpont Kehidán
Közel 2,5 milliárd forintos költséggel elkészült a Kehida Termál Kft. termál-, élmény- és gyógyfürdőközpontja. A beruházás – a saját forrás mellett – 800 millió forint hitelből és a Széchenyi-terv pályázatán elnyert 720 millió forintos támogatással
valósult meg. (MTI)
Üzemavató Nyírbátorban
Kétmilliárd forint értékű biogáz- és baromfifeldolgozó üzemet avattak szerdán Nyírbátorban: a létesítményeket Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adta át. Az átadott biogázüzem 12 reaktortornyában összesen 100 ezer tonna szerves anyag környezetbarát átalakítását végzi el évente. A baromfifeldolgozó üzemben óránként 2000 csirkét vágnak le. (MTI)
Agrárbörze Napkoron
Elkészült az ország első agrárbörzeközpontja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor községben. A 200 millió forintos költséggel kialakított 2,3 hektáros területen 900 négyzetméteres tárolócsarnok, 300 négyzetméteres börzeterem, számítógépes órás licitáló börzeberendezés, 200 négyzetméteres irodai rész, továbbá válogató gépsor, a termékek pakolásához gépek és tárolóeszközök, valamint tízvagonos hűtőkamra áll az eladók és vevők rendelkezésére. (MTI)
Lengyel ajánlat
A lengyel gazdasági miniszter közlése szerint a lengyel kormány olyan ajánlatcsomagot adott át a francia PSA Peugeot-Citroen autógyártó konszernnek, amellyel arra szeretné ösztönözni a francia céget, hogy Lengyelországban építse fel új üzemét. A pályázók között Magyarország is szerepel. (MTI)
Fizethet a KLM
Megítélte tegnap egy holland választott bíróság az Alitaliának azt a negyedmilliárd eurót, amelyet az olasz légitársaság a holland KLM-től követelt a két cég szövetségének felmondása miatt. Ugyanakkor a KLM is visszakapja azt a százmillió eurót az Alitaliától, amelyet a milánói Malpensa repülőtér fejlesztésére költött. (MTI)
Békesi bajt jelez
Békesi László szerint a magyar gazdaság már két éve egy olyan nem fenntartható pályán halad, amely előbb-utóbb zsákutcába vezet.
A volt pénzügyminiszter szerint 2004-től olyan kormányintézkedések szükségesek, amelyek takarékosabb költségvetést, teljesítményarányos bérezést, továbbá egy
a gazdaságot is támogató, nem mesterséges inflációcsökkentő monetáris politikát eredményeznek. (MTI)
Kész a termálközpont Kehidakustányon
Közel 2,5 milliárd forintos költséggel elkészült a Kehida Termál Kft. termál-, élmény- és gyógyfürdőközpontja Kehidakustányon. A beruházás – a saját forrás mellett – 800 millió forint hitelből és a Széchenyi-terv pályázatán elnyert 720 millió forintos támogatással
valósult meg. (MTI)
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
