Az Egyesült Államokban vizsgálat indul az első, állítólag klónozott gyermek, Eve megszületésének ügyében. A Food and Drug Administration (FDA) szövetségi ügynökség szerint egyelőre azt akarják tisztázni, hogy a klónozás valóban megtörtént-e, ha igen, milyen körülmények között, és azzal megsértették-e az amerikai törvényeket. Az FDA szóvivője szerint a hatóságok 2001-ben ellenőrizték a raeliánus szekta Clonaid cégének a nyugat-virginiai Nitróban működtetett létesítményét, és a vezetőikkel megegyeztek abban, hogy nem folytatnak kutatásokat a klónozásról az Egyesült Államokban.
Brigitte Boisselier francia biokémikusnő, az emberklónozásra alapított, 1997-ben Las Vegasban bejegyzett Clonaid vezetője pénteken Miamiban jelentette be, hogy december 26-án egy 31 éves amerikai nő világra hozta Eve-t, a világ első klónozott gyermekét.
A szekta alapítója, Claude Vorilhon a Miami Herald hétfői számában elmondta: kétezer ember vár arra, hogy klónoztassa magát.
Magyar Péter egyedül maradt
