A miniszterelnök beszélt

Önmagához, korábbi nyilvános megszólalásaihoz képest kifejezetten jól szerepelt Medgyessy Péter tegnap a parlamentben: ha nem is kápráztatott el újkori Ciceróként ékesszólásával, méltatlan lenne a megírt szövegbe szemlátomást görcsösen kapaszkodó szónokon gúnyolódni.

A miniszterelnök felszólalása formai szempontból nagyrészt megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyeket egy országgyűlési évadnyitóval szemben támaszthatunk. Ha azonban a tartalomra is figyelmet fordítunk, megállapíthatjuk, hogy súlyos hibát vétett a beszédet felvezető kormányzati kommunikáció. Azoknak ugyanis, akik a sajtónak bennfentes körökből kiszivárogtatott információk alapján nagy ívű politikai vízió felvázolására vagy az emberek mindennapi életét kedvezően érintő, az idei évre szóló intézkedések bejelentésére számítottak, összességében csalódniuk kellett.
Meglehet, csupán a szükségből próbál erényt kovácsolni a kormányzat, amikor újabb száznapos osztogatás helyett – elődje gyakran lesajnált törekvéseihez hasonlóan – nagyobb hangsúlyt helyez az ország kulturális gyarapodására (jövő májustól ingyenesen látogatható állami múzeumok), a szimbolikus lépésekre (’56-os emlékmű). Ezen elem megjelenése a szocialista kormányzás filozófiájában mindenképpen előrelépés az eddigi, a hatalomgyakorlást pragmatikus ügyintézéssé lecsupaszító felfogáshoz képest. (Kérdés persze, hogy az új filmtörvény ígérete mennyire hozza lázba az újabb benzináremelést éppen ma elszenvedő embereket.) Az elhangzottak azonban sehogy sem álltak össze egy világos jövőképet tükröző vízióvá, miként a köztársaság eszméjére, valamint a Batthyányra, Deákra, Eötvösre, Nagy Imrére való szórványos hivatkozások is inkább a hagyománykeresés bizonytalanságát jelezték.
Feltűnő hiányossága volt a beszédnek, hogy – miközben a kormányfő ismertette nem éppen grandiózus Európa-tervét – egyetlen újdonsággal sem gazdagította az uniós csatlakozás melletti érveket, így aligha győzött meg bárkit is a belépés ellenzői vagy a bizonytalanok közül. Kifejezetten hiba volt emlékezetbe idézni Erdély elcsatolásának megünneplését, de az iraki háborúval kapcsolatos nyilatkozat aláírásának magyarázata sem volt meggyőző. Az egészségügy, az oktatás, a tankönyvek, a gyermekétkeztetés, a négyes metró és az autópályák esetében pedig csak saját maga és a kormánypártok korábbi vállalásai után futott a miniszterelnök (a végeredmény kérdéses), míg a nyugdíjasoknak most be kellett érniük egy homályos tartalmú ígérettel. De a gyermekek gyakori emlegetése sem párosult a családok helyzetén javító konkrét döntések bejelentésével, nyolc hónap után mintha elfogyott volna a muníció.
A leglátványosabb bejelentés a vállalkozások számára márciustól elérhető 150 milliárdos fejlesztési hitelprogram és az agráradósságok egy részének átvállalása volt, ám itt a részletek ismerete nélkül is joggal hivatkozott az ellenzék arra, hogy ezt már az előző kormány is kitalálta. Aggasztó, hogy a miniszterelnök semmilyen megoldási javaslattal nem állt elő a gazdasági válságjelenségek kezelésére, így viszont – a megszorító jellegű idei költségvetés miatt – a nyilvánossággal tegnap közölt tervek komolysága is kétségbe vonható.
Medgyessy Péter beszéde nem szabott új irányt a kifulladni látszó kormányzati cselekvésnek, bennem inkább azt az érzetet erősítette, hogy a koalíció sodródik a baljós jövőt sejtető folyamatokkal. Mintha valóban az lenne a kormány legfőbb érdeme, hogy – mint azt Medgyessytől hallhattuk – az iskolákban tanítanak, az utcákon közlekednek. Végül is az alacsonyra helyezett mérce a sikerélmény garanciája: az iskolákban valószínűleg ma is tanítanak, az utcákon ma is közlekednek. Bár ez alighanem inkább a hóhelyzettől függ, mint attól, hogy tegnap a miniszterelnök az ülésszak nyitánya alkalmából – miként elődei – szólásra emelkedett az ország házában.