Bérstop lehet a közszférában

Kétséges a közalkalmazottak idei béremelése – legalábbis erre utal a kormány által készített, a közszféra szakszervezeteivel kötendő középtávú megállapodástervezet.

Bákonyi Ádám
2003. 02. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint az írásos anyagban a kormány azt az álláspontot képviseli, hogy a tavaly szeptemberben végrehajtott béremelés és annak áthúzódó hatása egyben az idei béremelést is jelenti.
A SZEF elismeri a szeptemberi intézkedés jelentőségét, de mivel az idén nem lesz tartható az inflációs prognózis, olyan megoldást kell találni, amely garantálja a közalkalmazotti bérek reálértékének megőrzését – hangsúlyozta Szabó. Mint ismeretes: a konföderáció korábban még azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy csak a szeptemberi emelés áthúzódó hatása szolgálja a közalkalmazottak idei bérfejlesztését. Egyes helyeken azonban még a tavalyi intézkedés kifizetése is nehézségeket jelenthet, mivel korábbi ígéretével szemben a kormány az idén már nem a központi költségvetésből célzottan, hanem a normatívákon keresztül biztosítja a szükséges bértömeget. Ez lehetőséget ad arra, hogy a bérköltségeket más dologi kiadásokra is fordíthassák, ami intézménybezárásokhoz, létszámcsökkentéshez vezethet.
Noha a kormány hárommilliárd forintot különített el a szegényebb önkormányzatok javára, az összeg már most kevésnek bizonyult. A SZEF jövő héten értékeli a kormány középtávú megállapodástervezetét és megteszi javaslatait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.