Magyarország éves kőolajimportja 800–900 millió dollárt tesz ki, ehhez képest, ha az iraki váság miatt 50 százalékos drágulás következne be, az 400–450 millió dolláros pluszkiadást jelentene. Ez az összeg a teljes magyar behozatal egy–másfél százalékát jelenti – mondta tegnap Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Mint jelezte: az iraki krízis közvetlen hatása Magyarországra nézve marginális, ugyanis az összes magyar export egy százalékát sem éri el a közel-keleti térségbe irányuló kivitel, a behozatal pedig 0,2 százalék. Magyarország a kőolajellátás biztonságát tekintve kedvező helyzetben van, hiszen az elmúlt öt évben egyetlen liter olajat sem vásároltunk a térségből. Az ország földgáz importja 1,2 milliárd dollárt jelent évente, ám a nemzetközi tapasztalatok szerint a földgáz árának változása hat-hét hónapos késéssel követi az olajár drasztikus emelkedését.
Major István szerint az Irak körül kialakult bizonytalanság az utóbbi négy-öt hónapban már jelentős konjuktúrát okozott és visszafogta a világgazdaságot. Az iraki háború kitörése visszaesést okozhat a nyugat-európai gazdaságban, ez pedig komoly következménnyel járhat Magyarország számára. Az 1991-es Öböl-háború tapasztalatai szerint a válságot követően viszont egy hoszszú távú gazdasági fellendülés következett be. Ez kedvező lenne, mert például a legnagyobb exportpiacunknak számító német gazdaság is komoly gondokkal küzd. A Bank of Austria február elején kiadott legfrissebb felmérése szerint a kelet-közép-európai régióban a GDP átlagos növekedése 3,1 százalék körül várható. Egy elhúzódó iraki válság a térség országaiban 0,2 százalékos GDP-csökkenést eredményezhetne.
Az államtitkár jelezte, hogy hétfőn Genfben írja alá Ukrajna WTO-csatlakozásának magyar jegyzőkönyvét. Ennek kapcsán a kőolaj- és a földgázellátás biztosítására is kötelezettséget vállalt Ukrajna.
Hatvani György, a gazdasági tárca helyettes államtitkára szerint a Nemzetközi Energiaügynökség minden országban ellenőrzi a kötelező stratégiai olajkészletek meglétét. Magyarországon ez a készlet meghaladja az előírt szintet, így több mint kilencven napra elegendő. A tárca nem rendelkezik külön, az esetleges háborúra vonatkozó válságtervvel, az ügynökségnek azonban van vészhelyzeti forgatókönyve, például háború esetére.
*
Oroszország még az egyre valószínűbb iraki háború előtt új olajmező-kitermelési szerződéseket akar kicsikarni Bagdadtól. Orosz ipari források szerint Igor Juszufov energiaügyi miniszter a következő napokban titkos látogatást tervez Irakban, hogy rávegye Bagdadot az újabb kitermelési szerződések megkötésére a nyugat-qurnai olajmezőre.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
