Egyetértés csak a célokban

Tábori Gabriella
2003. 02. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés tegnap megkezdte az „üvegzsebjavaslat” vitáját. A három kétharmados és tizenhat egyszerű parlamenti többséget igénylő törvényt módosító előterjesztés célja, hogy elősegítse a költségvetésből származó pénzek felhasználásának ellenőrzését, illetve a korrupciós helyzetek kiküszöbölését. Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca politikai államtitkára expozéjában elmondta: a törvény rendezi a közérdekű adatok és az üzleti titok viszonyát, jelentősen erősíti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerepét és hatáskörét, valamint átláthatóvá teszi a költségvetési szervek működését, korlátozza gazdasági szerepvállalásukat.
Az államtitkár kifejtette: a közpénzekből származó bevételek ezután nem tartoznának az üzleti titok által védett körbe. Az ÁSZ jelenleg kizárólag a központi költségvetésből származó támogatások felhasználását vizsgálja, a jövőben viszont ellenőrizhetne bármely, az államháztartás alrendszeréből finanszírozott beszerzést. Hankó Faragó kiemelte még, hogy a költségvetési szervek a kormány előzetes engedélyével alapíthatnának gazdasági társaságot, vagy társulhatnának ilyenbe, feltéve, hogy a vállalkozásokban 50 százalékot meghaladó részesedést szereznek. További szigorítás, hogy a központi költségvetési és a társadalombiztosítási szervek által működtetett cégek nem társulhatnának tovább. A javaslat szerint a kabinet határozná meg azokat a szempontokat, amelyek alapján a többségi állami tulajdonú cégeknek szabályzatot kell készíteniük a vezető tisztségviselők javadalmaztatásáról. Hankó Faragó Miklós leszögezte: azoknak a gazdálkodó szervezeteknek is alkalmazniuk kell a közbeszerzési eljárásokat, amelyek állami vagy önkormányzati feladat ellátásában vállalnak részt.
A vitában kiderült, hogy parlamenti pártok támogatják az üvegzseb-törvénycsomag elfogadását, bár többen jelezték, módosításokat tartanak szükségesnek. Így nyilatkozott például Horváth Balázs (MDF) is. Kuncze Gábor (SZDSZ) azt szorgalmazza, hogy a javaslat nyomán váljék követhetővé az uniós pénzek felhasználása, valamint azt indítványozza, hamis vagyonnyilatkozati adatok esetén alkalmazzanak szankciót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.