Jótékony hatással voltak az évek óta döcögő tárgyalások felgyorsítására, illetve azok kompromisszumos megoldására a Nemzeti Lóverseny Kft. és tulajdonosa, az ÁPV Rt. vezetésében történt személyi változások – jelentette ki Ficsór János a Ficsór Autóházban tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Az üzletember szerint – aki egyébként a X. kerület szocialista önkormányzati képviselője – pár hónapon belül futamokat is rendezhetnek a pályán, hiszen úgy látszik, minden kérdésben sikerül egyezségre jutnia a két állami vállalat már a Medgyessy-adminisztráció alatt kinevezett vezetésével. A szocialista politikus lapunknak azt állította, hogy sem a Bouygues-tól, sem pedig az állami cégektől nem kap pénzt azért, mert nem akadályozza tovább az építkezést.
A Ficsór Autóház Kft. – ügyvezetőjének állítása szerint – korábban azért nem járult hozzá az építési engedély kiadásához, mert kifogásolták, hogy a közvetlen közelükben istállókat és trágyatárolókat kívánnak építeni. Az ügyben több bírósági eljárás is indult, jogerős ítélet azonban még nem született. Az NL Kft. első fokon megnyerte azt a pert, amelyet az építési engedély kiadásához hozzájáruló nyilatkozatért indított a Ficsór Autóház Kft. ellen. Amint a megegyezést aláírják, a perben álló felek kölcsönösen visszavonnak minden bírósági beadványt – közölte B. Szabó Ernő, Ficsór János jogi képviselője. Az NL Kft. ügyvezető igazgatója lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre, így azt sem tudtuk meg: mi okból adták fel a nyerésre álló pert, amely után akár kártérítést is követelhettek volna a hazai lóversenyzést éveken át blokkoló szocialista politikustól.
A magyarlakta területeken is demonstrálnak a bukaresti gazdasági csomag ellen + videó
