Az osztrák ügyészség kezdeményezte a január óta Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő Barak Alon kiadatását. Az osztrák–izraeli üzletember az ORFK gyanúja szerint még a Princz Gábor vezette Postabanktól csalt ki 12,12 millió dollárt hamis raktárjegyekkel. Barak korábban az MSZP-hez kötődő Szász Andrással, a Nádor 95 Rt. vezetőjével hozta tető alá a szóban forgó üzletet, amelyben a tervek szerint 50 ezer tonnányi acél cserélt volna gazdát.
Az áru értékére a Postabank akkreditívet bocsátott ki, amelyet a Barak által irányított BCL Trading GmbH több külföldi banknak adott tovább. Az irdatlan mennyiségű acél Magyarországra soha nem érkezett meg, annak ellenére, hogy azt a papírok szerint a szabolcsi Búzakalász Mgtsz telephelyén tárolták. Az akkreditív összegét a külföldi bankoktól lehívta a BCL, ám a pénzintézetek hoppon maradtak, hiszen a vezetőváltáson áteső Postabank nem fizetett. Auth Henrik korábban ezt azzal indokolta, hogy az akkreditív alapjaként elfogadott raktárjegyek hamisak voltak, amit igazságügyi szakértői vélemény is igazolt. A külföldi pénzintézetek pert indítottak a Postabank ellen, ám a megismételt eljárásban még nem született jogerős ítélet.
Princz Gábor a HVG kérdésére közölte: az ügyről semmit nem tud. Eközben az egykori Postabank-vezér ellen folytatódik az eljárás, amely több év elteltével még mindig rendőrségi szakaszban van. Az acélügylet értelmi szerzője, Szász András ellen egyébként éppen a napokban szüntette meg a nyomozást az ORFK. Igaz, az eljárás egy másik ügy – nevezetesen egy titkosszolgálati beszerzés – kapcsán kezdődött még az előző parlamenti ciklusban. Az egyik feljelentő, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a rendőrség határozatát megpanaszolta, így az ügyészség dönt majd a kérdésről. Szász András és Barak Alon védelmében is Bárándy György ügyvéd jár el.
Itt van Orbán Viktor öt pontja a jövőnkről + videó
