Ki időt nyer, életet nyer – hangsúlyozta Csillag István. A miniszter az infrastruktúra-fejlesztést nevezte a terv legfontosabb céljának. A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése szolgálja majd azt, hogy a Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti „fejlettségbeli eltolódás” kiegyenlítődjék. Csillag ismertette: a kormány 2015-ig dolgozta ki a közúthálózat fejlesztési programját. A tervek szerint 2006-ig az M3-as elérné Nyíregyházát, és felépülne a Miskolcig, illetve a Debrecenig tartó szakasz is. Az M5-öst szeretnék megépíteni Szegedig, az M7-est Balatonszentgyörgyig, és a határtól is indulna egy szakasz a Balaton irányába. Felépítenék az M0-ás északi Duna-hídját, valamint a dunaújvárosi és a szekszárdi hidat. A 6-os út Dunaújvárosig autópályává bővülne. 2007. január 1-jéig 420 kilométer új gyorsforgalmi út épülne. Erre az időpontra további 425 kilométer gyorsforgalmi út építése kezdődne meg, és 800 kilométernyi nyomvonal előkészítés alatt állna.
A koncepció 2006-ig tartó részének költségei meghaladják az 1000 milliárd forintot – mondta Csillag. A finanszírozás részletei egyelőre nem ismertek, annyi biztos: ebben az évben 79,4 milliárd forintot biztosít a kormány erre a célra. A finanszírozás módjait 2003 szeptemberéig dolgozzák ki. A miniszter szerint 2004 lesz az az év, amely eldönti, hogy a programot hogyan és miként tudják megvalósítani.
A cél az, hogy 2015-re ne legyen olyan nagyobb településcsoport, amely 30 percnyi utazásnál meszszebb lenne egy autópályától vagy gyorsforgalmi úttól – tette hozzá.
A tizenkét vízügyi igazgatóság közül nyolc területén van belvízvédelmi készülődés – közölte Gál J. Zoltán, aki kitért arra, hogy a kormány biztosítja a védekezéshez szükséges összeget. A munkálatok a tározók és a főcsatornák megerősítésére, a víz zavartalan lefolyásának biztosítására, a védekezési pontok megközelítésére irányulnak.
A kormányszóvivő elmondta azt is: a tervek szerint 2006. május 31-re nyílna meg a betegek számára a Honvéd Kórház teljes kapacitással.
*
A Medgyessy-kormány 2015-ig szóló autópálya-építési programja nem egyezik az eredeti ígérettel, a kormányprogramban foglaltakkal, a szakminiszter különböző nyilatkozataival, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által előterjesztett adatokkal – hangoztatta Fónagy János, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője. Úgy vélekedett, hogy a kormány játszik a számokkal, ami túlmegy a politikai praktikum, a blöff szintjén, és szakmailag felelőtlenség.
Zelenszkij leváltásáról tárgyalhattak az Alpokban
