Észak-Korea hétfőn két kínai gyártmányú, rövid hatótávolságú rakétával, bejelentett gyakorlatot tartott a Japán-tengeren. A hadsereg Hamgen-Hamdo tartomány térségéből két Silkworm típusú, föld-hajó osztályú rakétát indított. Az egyik célt tévesztett, míg a második az indítás helyétől hatvan kilométerre a tengerbe csapódott. A rakéta észlelésekor riadókészültséget rendeltek el a dél-koreai hadsereg több egységénél. A szomszédos Japán és Dél-Korea aggodalommal reagált a történtekre. Szöulban és Tokióban is vizsgálják, hogy az északi csapatok csupán rendszeres lőgyakorlataik egyikét tartották, avagy új típusú rakétát próbáltak ki. Tokióban mérlegelik, hogy esetleg tiltakoznak, és rakétagyakorlatainak leállítására szólítják fel Észak-Koreát.
Az ügy kirobbanásakor Észak-Korea közölte, hogy egy amerikai felderítő repülőgép kémkedés céljából behatolt az ország légterébe – és már nem először. „Előre kitervelt lépés volt abból a célból, hogy megelőző támadást mérjenek a KNDK-ra” – jelentette az észak-koreai hírügynökség. Phenjan szerint „az amerikai imperialista háborús héják” hétfőn egy RC-135 típusú hadászati felderítő gépet küldtek Észak-Korea fölé. A hírügynökség hozzátette, hogy a gép az elmúlt napok folyamán többször is berepült az ország légterébe.
A Szöulban tartózkodó Colin Powell nem tulajdonított nagy jelentőséget az eltévedt rakétának, szerinte „meglehetősen ártalmatlannak tűnő” gyakorlatról van szó. Az esettől függetlenül leszögezte, hogy az Egyesült Államok hajlandó felújítani az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket. Mint szavaiból kitűnt, Washington az idén 40 ezer tonna mezőgazdasági terméket és 60 ezer tonna egyéb árut juttatna a kommunista országnak. A fenti százezer tonna elmarad a tavaly Phenjannak szállított 157 ezer tonna amerikai segélytől. A csökkenés Powell szerint nem áll öszszefüggésben az észak-koreai atomenergia-programmal, amelyet Washington rossz szemmel néz. Az amerikai miniszter szavai szerint a segélyezés nem jelent „politikai eszközt” Észak-Korea viselkedésének befolyásolására.
Nyáron sem áll le a szociális gyermekétkeztetés, mutatjuk a részleteket
