Egyre nagyobb számban kénytelenek a vis maior alapokat igénybe venni az önkormányzatok a hóhelyzet miatt. Lamperth Mónika belügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a védekezésre elsősorban a helyi költségvetésben erre elkülönített pénzt kell felhasználni. Ha a helyi keret elfogyott, a megyei vis maior alapokból (összesen mintegy 1,2 milliárd forint) igényelhetnek a települések, illetve a BM kétmilliárdos központi alapjából. Ha pedig az is elfogyna, a kormány akkor is „helytáll” – ígérte Lamperth.
Kiss Péter munkaügyi miniszter elmondta: a kormányzat a közhasznú foglalkoztatás kereteiből, munkanélküliek foglalkoztatásával segíti majd az érintett – jórészt egyébként magas munkanélküliségi arányú – területeken a védekezést. A veszélyben levő hat megye a Munkaerő-piaci Alapból öszszesen 440 millió forint támogatást kaphat. A megyei munkaügyi tanácsok pedig a mintegy 5,2 milliárd forintos, a közhasznú foglalkoztatásra szánt keretből járulhatnak pénzhez.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
