Törvényszéki szakértők bevonásával tegnap megkezdték a kedden délelőtt szerencsétlenül járt metrószerelvény elhunyt utasainak azonosítását a dél-koreai Tegu városában – adta hírül a BBC. Eddig mindössze 44 holttest személyazonosságát sikerült kideríteni. A hivatalos adatok szerint a korábban közöltnél kevesebben, 124-en vesztették életüket, miután egy elmebeteg férfi meggyújtott egy hígítóval vagy benzinnel megtöltött tejesdobozt, és a szerelvény egyik kocsijába dobta. A szinte azonnal mindent elborító füst és a tomboló tűz miatt 140 ember sérült meg, közülük 19-et válságos állapotban szállítottak kórházba. A halálos áldozatok száma nem végleges, egyes források szerint akár több száz is lehet. A rendőrség kedden még 97, tegnap viszont már 314 eltűnt embert tartott nyilván. Vélhetőleg ez az adat sem megbízható, mert több áldozatot kétszer is eltűntnek jelentettek hozzátartozóik.
A rendőrök a tragédia után elfogták a merénylőt, aki maga is égési sérüléseket szenvedett. Az 56 éves Kim Dae Hanget, valamint feleségét és két gyermekét is kihallgatták: a korábban taxisofőrként dolgozó férfiról kiderült, hogy két éve munkaképtelen, testének egyik fele lebénult, mert egy klinikán – állítása szerint – félrekezelték a betegségét. A hozzátartozók elmondták: a családfő a végzetes nap reggelén ordítozva ment el otthonról, azzal fenyegetőzve, hogy felgyújtja a nyomorát okozó kórházat. Kiderült az is, hogy a pillanatnyilag könnyű égési sérülésekkel kórházban kezelt férfi elmebeteg, korábban már kezelték pszichiátrián. A nyomozók közölték: az öszszefüggéstelenül beszélő Kim Dae Hang valószínűleg öngyilkossági céllal gyújtotta föl a metrót.
Kim De Dzsung dél-koreai államfő vizsgálatot rendelt el a metrótűz miatt. A szakértők többek közt azt is megpróbálják kideríteni, hogy a földalatti biztonsági rendszere jól működött-e és hogy megfelelően reagált-e a vészhelyzetre.
A mentőalakulatok tegnap újból túlélők és holttestek után kutattak az elszenesedett törmelékek között, de nem találtak újabb áldozatokat – jelentette ki Tegu polgármestere. Cho Hae-nyong a holttestek összeszámolása után 124 ember halálhírét erősítette meg. Az áldozatok hozzátartozói időközben a baleset helyszíne, a Jungangno állomás közelében gyűltek öszsze, arra várva, hátha hallanak valamit szeretteikről. Az elhunytak közül sokan annyira összeégtek (a mentők több esetben csak csontvázakat találtak), hogy azonosításuk csak DNS-vizsgálattal oldható meg, amely több hetet is igénybe vehet. Mint tegnap kiderült, a tűzoltók számos elszenesedett holttestre leltek a peronoktól fölvezető lépcsőkön is, ahol az utasok valószínűleg megfulladtak menekülés közben. Egy szemtanú állítása szerint a flakonos gyújtogató támadása után néhány perccel egy második szerelvény is befutott a lángoló állomásra, és szintén tüzet fogott. Egyelőre nem tudni, hogy a forgalomirányítók miért nem állították meg még a megálló előtt a következő járatot.
Helyi szakértők bírálták az érvényben lévő biztonsági előírásokat, szerintük a mostaninál szigorúbb szabályozással csökkenthető lett volna a tragédia áldozatainak száma. Tény: az állomáson nem volt oltóvízhálózat. A szerelvényekbe sok műanyagot építettek, amelyek égés közben mérgező anyagokat bocsátottak ki magukból. Miután felcsaptak a lángok, az állomás elektromos rendszere automatikusan áramtalanított, ezért az utasok nem tudták kinyitni a metrókocsik ajtaját.
***
Nálunk a személyzet áramtalanít. A tűzoltóság és a metró személyzete évente több alkalommal tart mentési gyakorlatot, ahol valós helyzeteket modelleznek – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Bende Péter, Budapest tűzoltóparancsnoka. Elmondta: minden gyakorlat stresszcsökkentő hatású, hiszen az ilyen alkalmakkor megtanult viselkedési panelek azonnal alkalmazhatókká válnak a valós helyzetekben. A gyakorlat szervezői váratlan szituációkat teremtenek, figyelik a résztvevők lélekjelenlétét, taktikáját, a megoldásokat, az alkalmazott tűzoltási technikákat. Hazánkban a metrószemélyzet feladata az áramtalanítás (figyelembe véve, hogy a metró vezetőjének baj esetén mindenképpen a legközelebbi állomásra kell vinnie a szerelvényt), valamint az, hogy az utasokat a felszínre irányítsák, miközben meg kell próbálniuk megakadályozni a tűz elterjedését. (G. J. J.)
Orbán Balázs: Magyar Péternek téves a jövőképe + videó
