Érzésem szerint nem tetszett a rendőrség illetékeseinek a táblán látható radikális szöveges bírálat, ezért indult meg az eljárás: a sarló-vörös csillag-kalapács hármasa csupán a miniszterelnök életútját szimbolizálta a kommunista múlttól az amerikai érdekek kiszolgálásáig – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Barna Tibor. Barna elmondása szerint az eseményen civil ruhás nyomozók állították meg, felszólítva arra, hogy szálljon be velük az autójukba, és a tábla feliratát fordítsa úgy, hogy az ne legyen látható.
A tömeg azonban elsodorta a rendőröktől, így azok csak a demonstráció végén tudták igazoltatni. A politológus végzettségű tüntetőnél – aki most joghallgató – a rendőrség házkutatást is tartott. A hatóság bizonyítékul lefoglalta azokat a festékes flakonokat, amellyel a tábla készült. Az eljáró ügyész már vádat is emelt a bíróságon, és február 28-án nyilvános tárgyalást tartanak a Pesti Kerületi Központi Bíróság Markó utcai épületében.
Értesüléseink szerint a Váci Városi Bíróság tegnap helybenhagyta a Váci Rendőrkapitányság – az elsőfokú szabálysértési eljáró hatóság – azon határozatát, amelyben 40-40 ezer forint pénzbüntetésre ítélték azt a két tüntetőt, akik a szeptemberben a városba látogató Medgyessy Péter ellen demonstráltak. Benkó Tamás és Rusvay Gábor azonban nem nyugszanak bele a határozatba, s a jogszabályokat figyelembe véve nyolc napon belül bírósági tárgyalást kérnek. Úgy tudjuk, hogy a pest megyei polgári körök demonstrációt terveznek a tárgyalás napjára. Mint ismeretes Loppert Dánielt, aki a kapolcsi fesztiválon árulónak nevezte a miniszterelnököt, első fokon rendzavarás vétsége miatt elmarasztalta a bíróság, másodfokon azonban megszüntették ellene az eljárást.
***
Visszakövetelik a vörös csillagot. Követeljük vissza a vörös csillagot, a munkásmozgalom jelképeit és a sarló-kalapácsot – hangoztatta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pénteken, a párt Budapesten rendezett demonstrációján. A megmozduláson – amelyen mintegy kéttucat szimpatizáns vett részt – Thürmer Gyula úgy fogalmazott: súlyos hibát követett el, hadat üzent a józan észnek a magyar parlament, amikor 1993-ban egy törvénymódosítás nyomán büntethetővé tette az ötágú vörös csillag és a sarló-kalapács nyilvánosság előtti használatát. (MTI)
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
