Sajnálatosnak nevezte Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a tervekkel ellentétben Medgyessy Péter nem volt jelen a testületnek az iraki helyzetről tartott ülésén. Németh Zsolt elmondta: a miniszterelnök többszöri megkeresésükre sem reagált, így a bizottság nem tudja ellátni a háború és béke kérdésében a kormányzatot ellenőrző feladatát, pedig ez lenne alapvető küldetése. Hárs Gábor (MSZP), a testület alelnöke erre válaszolva elmondta: Medgyessy Péter szeretne eleget tenni a meghívásnak, pusztán időpont-egyeztetési nehézségek miatt nem tudott megjelenni.
Németh Zsolt hangot adott azon véleményének, hogy az iraki kérdésben még mindig van remény a békés rendezésre. Aggasztónak nevezte ugyanakkor, hogy az EU és a NATO mélységes válságban van. „Ha a nemzetközi közösség nem tud úrrá lenni belső megosztottságán, az a Szaddám Huszein okozta destabilizációs hatást még inkább felnagyíthatja. Ezért Magyarországnak olyan külpolitikát kell folytatnia, amely az unió és a NATO megosztottságának leküzdését célozza” – tette hozzá.
Az iraki válság ügyében a bizottság zárt ajtók mögött hallgatta meg Czukor Józsefet, az Információs Hivatal vezetőjét. Németh Zsolt és Hárs Gábor egyetértett abban, hogy az Információs Hivatal felkészültsége megnyugtató. A bizottság elnöke szerint ugyanakkor a biztonsági kockázatot némileg megemelte a taszári bázison zajló kiképzés, fenyegetettségünk lényeges mértékben azonban nem különbözik a többi NATO-országétól. Németh Zsolt lapunk kérdésére elmondta: hazánk légterének átengedése egyelőre még nyitott kérdés, egy ilyen típusú felkérést azonban alaposan meg kell fontolni.
Orbán Viktor fontos felhívással üzent + videó
