Káosz a könyvek vámoltatásában

2003. 02. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több telefont is kapott lapunk az utóbbi időszakban, hogy a külföldről megrendelt könyvek után eltérő gyakorlatot alkalmaznak a csomagot kézbesítő szolgálatok: van, ahol vámot kell fizetni, van, ahol ettől eltekintenek. Egy panaszos lapunknak elmondta: legutóbb két szótárt rendelt meg Svédországból, melyeket el is küldtek neki. Nem mindennapi kálváriája a küldő fél adminisztrációs hibájával kezdődött, amelyet röviddel azután a svédek korrigáltak. Ezt követően a gyorspostánál azt közölték a panaszossal, hogy magánszemélynek nem tudnak könyvet kézbesíteni addig, míg a vámelőleget és az áfát meg nem fizette. Javasolták, hogy a küldeményt egyébként se magánszemélyként, hanem inkább vállalkozóként vegye át, s adatait küldje el faxon, valamint a vállalkozása és a számlavezető bank közötti iratokat. A panaszos értetlenül áll a történtek előtt, hiszen korábban, amikor a Magyar Posta szállította számára a könyveket, sosem kellett vámot és áfát fizetnie. Tóth Ferenc, a VPOP szakértője lapunk kérdésére elmondta: a könyv után – amenynyiben nem kereskedelmi mennyiségről van szó – hagyományos és interneten történő megrendelés, valamint ajándékozás esetében nem kell vámot fizetni, ezenkívül vámmentesek a tudományos kiadványok is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.