A cseh belügyminisztériumban elkészült a kommunista titkosrendőrség ügynökhálózatának hivatalos jegyzéke, amelybe március 20-tól a tárca internetes honlapján (www.mvcr.) bárki betekinthet. Ez a lista a Mladá Fronta Dnes értesülése szerint csupán abban különbözik a kommunista rendszer egykori üldözöttje, Petr Cibulka által közzétett nem hivatalos ügynöklistától, hogy az eddig közismertté vált adatok hitelességét megerősíti és a jegyzéket számos, még felfedetlen ügynök nevével bővíti ki. A honlapon olvasható lesz az ügynökök és a titkosrendőrség főállású alkalmazottainak névsora mellett tevékenységük részletesebb leírása is. A tárca illetékesei úgy vélik, a lista közzététele megkönnyíti munkájukat, hiszen ha valaki nem szerepel a jegyzékben, ez egyben azt is jelenti, hogy az illetőnek semmi köze nem volt a titkosrendőrséghez.
Az államnak jogában áll továbbra is titokban tartani azoknak az ügynököknek a nevét, akik élete a közzététel következtében veszélybe kerülne. Azok nevét sem fedik fel, akik szolgálatait az állam továbbra is kihasználja. A titkosítás egyes elképzelések szerint vonatkozna azokra az egykori, külföldön tevékenykedő kommunista ügynökökre is, akik nyugaton ipari kémtevékenységet folytattak. Prága ugyanis attól tart, hogy az erre vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatalával az érintett cégek és vállalatok részéről bírósági perek sorozatával kellene számolnia a cseh államnak.
Itt van Orbán Viktor öt pontja a jövőnkről + videó
