Szili Katalin házelnök napirend előtti felszólalásában Varga Bélára emlékezett születésének 100. évfordulója alkalmából. Varga Béla 1945 után lett az Országgyűlés elnöke, majd ő volt az, aki 1990 májusában megnyitotta a szabadon választott Országgyűlés első ülését.
Megkezdte a parlament a Munka Törvénykönyve jogharmonizációs célú módosításának megvitatását. Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter expozéjában hangsúlyozta: a szociális partnerek teljes egyetértésével terjesztette be a kormány a javaslatot, amely foglalkozik a kényszervállalkozások ügyével is. A javaslat nem sérti a vállalkozások szabadságát, ugyanakkor garanciákat kínál a dolgozók kiszolgáltatottsága elleni hatékonyabb fellépésre. Őry Csaba (Fidesz) azt kifogásolta, hogy a javaslat túllép a jogharmonizáción, gyengíti az üzemi tanácsok szerepét a konzultációs jogok korlátozásával. Püski András (MDF) egyetért a módosítással, bár úgy látja, az nem oldja meg a kényszervállalkozók problémáit. Az SZDSZ elfogadásra ajánlotta az indítványt.
A parlament megkezdte az Európai Üzemi Tanács létrehozásáról szóló jogharmonizációs célú törvényjavaslat tárgyalását is. Csizmár Gábor, a szaktárca politikai államtitkára kiemelte, hogy az Európai Üzemi Tanács létrehozásával erősödik a munkavállalók részvétele a munkáltatói döntésekben. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF támogatja a javaslatot, a Fidesz azonban tartózkodni fog a voksoláskor, elítéli ugyanis az üzemi tanácsok tényleges tevékenységét akadályozó módszerek jogszabályba foglalását.
Lezárta tegnap az agrárpiaci rendtartás korábban megkezdett általános vitáját a T. Ház. A javaslat szerint a jövőben a kifizetések határideje nem haladhatja meg a harminc napot. Megtiltanák a beszerzési ár alatti értékesítést, és a garantált árat az intervenciós ár váltaná fel. Bár többen pártállástól függetlenül pozitívnak nevezték a termelőket védő garanciákat, az új jogszabályt – kormánypárti és ellenzéki oldalról is – elkésettnek vélték.
Az Országgyűlés lefolytatta Gál Zoltán (MSZP) és Doszpot Péter (MSZP) önálló indítványának általános vitáját. A javaslat a belügy és a honvédség területén is bevezetné a 100 ezer forintos diplomás-minimálbért, illetve módosítaná a pótlékokat. Körömi Attila (Fidesz) szerint a tervezetnek a polgári kormány intézkedései (a példátlan minimálbér- és illetményemelés) teremtették meg a feltételeit.
Átdolgozott formában ismét benyújtja a parlamentnek a családon belüli erőszak elleni fellépést szolgáló határozati javaslatot Eörsi Mátyás (SZDSZ) és Vadai Ágnes (MSZP) – ezt a szabad demokrata politikus jelentette be napirend előtt. Erre válaszul Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) igazságügyi államtitkár leszögezte: a tárca szerint nincs szükség új, önálló büntetőjogi tényállás kialakítására a büntető törvénykönyvben.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
