Módhatározók

Minden jel arra mutat, hogy a módhatározók irányába orientálódó Medgyessy Péter stratégiát váltott. Tanácsadói segítségével felismerte, hogy a koalíció tábora olvadozni kezdett. A száznapos programok kifutottak, az előző kormány által felhalmozott tartalékok elfogytak. Közben háború közeleg, a benzinárak az egekbe szöktek, a megélhetés érezhetően újra nehezedni kezdett, és Damoklész kardjaként itt van immár az IMF jelentése is, amelyik a bérek befagyasztását és a költségvetési hiány drasztikus csökkentését javasolta a magyar kormánynak. Hiába hallgat a kabinet, úgyis tudja mindenki: a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank székhelye az óceán túloldalán van, és nincs olyan Amerikában elhangzott parancsszó, amelyet ne teljesítene azonnal és precízen a mi lakájszellemű miniszterelnökünk.
Az országértékelő beszéd a maga nemében ügyes munka volt. Ha nem is látványosan, de bebizonyította, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció gyakorlatilag kihátrált az eredeti programja mögül, és a maradékot belegyömöszölték az Európa-tervnek nevezett költségvetési társasjátékba. Viszlát ingyen tankönyv, good bye egészségügyi reform! A nyolcszáz kilométer autópálya sem több már tudományos-fantasztikumnál. Helyette mehetünk majd ingyen a múzeumokba, megszámolhatjuk a Nobel-díjasokat, és ócsítva internetezhetünk.
Közben minden létező médium az Európa-tervet és az Európai Uniót harsogja. Lehetőleg egymás mellett, hogy a szórakozott állampolgár tudatában összemosódjanak, és az a látszat keletkezzen, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mert ez a Medgyessy-plágium egyik célja: pártprogrammá süllyeszteni az össznemzeti sorskérdéseket. Ennek ismeretében az alábbi jelszavak várhatók: Aki nincs velünk, az nincs Európával; Aki nem vezényszóra mond igent, az csakis nemet mondhat; Gondolkodni és vitázni tilos; Aki habozni mer, az gyermekeink jövőjét veszélyezteti.
A kilencéves dunaújvárosi kislány, aki nem tudja, jó lesz-e neki, ha nagy lesz, megnyugodhat. Jövője biztos kezekbe került, mert nem más viseli szívén a sorsát, mint a Magyar Köztársaság őrangyala, a minden kormányzati tervet egyes szám első személyben ismertető felvilágosult kormányfő. Vallom és hiszem. Teszem és cselekszem. Mindent a köztársaságért és az államért, Európáért és az atlanti együttműködésért. Teli volt ilyesféle kijelentésekkel a kormányfői beszéd. Csak egyetlen elem hiányzott a beszédből, hogy teljes legyen: Uraim! A köztársaság én vagyok. Csak ezt kellett volna nyíltan kimondani, hogy egyértelművé váljon: a Medgyessy-kabinet nem szociáldemokrata kormány, és nem is liberális. Nem polgári és a legkevésbé sem európaian modern.
Medgyessy Péter szájából ugyanis egy abszolút hatalom remélt birtokosa szólalt meg. Az alattvalókban és nem polgárokban gondolkodó kormánykoalíció feje, aki a késő Kádár-kor lopakodó restaurációján munkálkodik. Kenyeret és cirkuszt biztosít, és a boldogság illúzióját is megadja – de a közös gondolkodást és a vitát már nem akarja engedni, csak szigorúan azon keretek között, amiket Ron Werber iránymutatásai jelölnek ki számára.
És ez az, ami miatt hamisak Medgyessy Péter hivatkozásai a köztársaságra. Mert a köztársaság nem több, mint a demokrácia egyik formája. Azé a demokráciáé, amelyet az igenek és nemek örökös harca, az eltérő álláspontok szabad kifejtésének lehetősége tart fenn, és amelyben az igent sem feltétlenül olyan formában kell kimondani, ahogyan azt egy felsőbb akarat elképzeli. Mert lehet azt is mondani, hogy igen, de; vagy igen, ha. És ezeket a kötőszavakat minden további nélkül követhetik módhatározók is. Bár csöppet sem azok, amiket a mi felvilágosult abszolutistánk elképzelt magának.