Napi sajtószemle

Tóth Szabolcs Töhötöm
2003. 02. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

INDEPENDENT
Három iraki, a gyanú szerint vegyi, biológiai, esetleg atomfegyverek előállításához használható anyagokat szállító teherhajó után kutat a brit és az amerikai titkosszolgálat – derül ki a brit napilap cikkéből. A keresett hajók három hónapja rádiócsendet tartva, különböző országok zászlói alatt hajóznak a világ tengerein – írja kereskedelmi tengerészeti forrásokra hivatkozva a lap, majd hozzáteszi: amennyiben a gyanú beigazolódik, és valóban a fegyverzetellenőrök elől kimenekített rakományt szállítanak a hajók, úgy Bush elnöknek kezében van a háború megindításához szükséges bizonyíték.

THE NEW-YORK TIMES
Az iraki ellenzékiek kiképzésének helyszínt adó taszári bázisról közöl helyszíni tudósítást a vezető amerikai napilap. A cikkből kiderül, hogy az amerikai illetékesek épp olyan keveset beszélnek a Taszáron folyó munkáról az amerikai sajtónak, mint magyar kollégáiknak. A cikk ír a taszáriak között terjedő híresztelésekről is, amelyek szerint a bázison nem tolmácsokat képeznek ki, hanem „kémeket”. A tudósító a két nagy párt helyi politikusait is megszólaltaja. A szocialista Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke azt hangsúlyozza, hogy Magyarországnak szövetségesi kötelessége Amerikát támogatni, míg a fideszes Szita Károly, Kaposvár polgármestere ehhez hozzáteszi: ez a támogatás nem határtalan, és nem jelenti, hogy a „kistestvér” mindig igent mond a „nagytestvér” kérésére.

VECERNJI LIST
A francia elnök az Európai Unió rendkívüli csúcsértekezletének a győztese – írja a legnagyobb példányszámú horvát napilap Horvátország Bush és Chirac közé ékelve című tegnapi kommentárjában. A cikkíró megjegyzi, nem a Zágráb mielőbbi uniós felvétele érdekében lobbizó Mesic malmára hajtja a vizet Tonino Picula horvát külügyminiszternek az a hétfői kijelentése, hogy azonos körülmények között ismét aláírná az (Egyesült Államokat támogató) vilniusi nyilatkozatot. A lap szerint lehet, hogy a vilniusi nyilatkozatnak nem lesznek semmiféle nemzetközi jogi következményei, de Chirac éles szavaiból ítélve nem hivatalos következményekkel azért lehet számolni – írta a zágrábi újság.

NEUE ZÜRCHER ZEITUNG
Az Irak-politikában Európában mutatkozó szakadásnak megvolt és megvan a potenciálja, hogy kisiklassa az Európai Unió további alakítását és bővítését, s a brüsszeli kijelentések fényében kétséges, menynyire értette meg Jacques Chirac francia elnök, hogy a francia vezetési igényt aláássák a hősies szólók – írta a svájci napilap, amely szerint Chirac rohama sok tagállamnál és a tagjelölteknél régi sértődöttségeket ébresztett fel és új aggodalmakat keltett. A cikkíró szerint a francia elnök mondandójának lényege – a tagjelöltek elmulasztották az alkalmat, hogy hallgassanak – a francia elnök saját fejére hullik vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.