Napi sajtószemle

Tóth Szabolcs Töhötöm
2003. 02. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE GUARDIAN
Az Irak elleni brit katonai szerepvállalást bírálja cikkében David Ramsbotham, az Egyesült Királyság nyugalmazott tábornoka és egyetlen páncéloshadosztályának egykori parancsnoka. A generális, aki részt vett az öbölháborúban, azt veti a Blair-kabinet szemére, hogy a korábbiaktól eltérően a hadsereg feladata nem világos, a megelőző csapás elmélete pedig taktikai elgondolásként igazolható ugyan, de stratégiai célként nem értelmezhető, sőt egyet jelent a nemzetközi jog megsértésével. „Ez azoknak az országoknak a jövőjét veszélyezteti, amelyek láthatólag semmibe veszik az egyetlen megmaradt szuperhatalom nemzeti érdekeit: egy olyan szuperhatalomét, amely elítéli Irakot azért, mert nem teljesít egy ENSZ-határozatot, miközben tartózkodik, amikor Izraelt ítélik el, amiért tucatnyit [ENSZ-határozatot] megsért.”

THE DAILY TELEGRAPH
A brit konzervatív napilap arról ír, hogy azokat a brit állampolgárokat, akik „xenofób és raszszista” megjegyzéseket tesznek az interneten, ezentúl akár ki is adhatják az unió más országainak hatóságai kérésére. A gyűlöletbeszéd ugyanis egyike annak a harminckét tényállásnak, amelyek megvalósulása esetén a gyanúsított ellenében „európai letartóztatási parancs” foganatosítható. A probléma csak az, hogy míg Ausztriában és Németországban büntetik a holokauszttagadást, addig a brit jogrend nem ismer ilyen bűncselekményt.

NEW-YORK TIMES
A Bush-kormányzat magas beosztású vezetői elkezdték nyíltan hangoztatni az Irak elleni hadjárat kockázatait – magyarázza az utóbbi napok iraki háborúval kapcsolatos kormányzati kommunikációját a vezető liberális amerikai lap. A nyilatkozatok mögötti politikai mozgatórugó az lehet, hogy a közvéleményt igyekeznek már előre felkészíteni arra, hogy „nagyon is lehetséges az, hogy ez most nem olyan lesz, mint Afganisztán”.

PRESSE
Az iraki háborúval kapcsolatban törésvonalak tárultak fel az EU tagjelölt államai és a régi tagok között azáltal, hogy az új demokráciák az Irak-vitában az Egyesült Államok mellé álltak, pedig a csatlakozás utáni problémákban aligha Washington kaparja majd ki a gesztenyét számukra – írta keddi kommentárjában a konzervatív bécsi lap. A cikkíró megjegyzi: „Talán durva és igazságtalan is ezeket az országokat Washington vazallusainak vagy trójai falovainak minősíteni. Ám az új demokráciáknak a jelek szerint még meg kell tanulniuk, hogy Nyugaton nagyon is legitim lehet még egy mindenható vezető hatalom szándékainak a megkérdőjelezése is, ha azoknak kétes vonatkozásai vannak. (Egyébként úgy tűnik, az emberek Kelet-Közép-Európában érettebbek politikai vezetésüknél.) Másodszor: a földrajz megváltoztathatatlan, s ezeknek az államoknak a helye Európában marad.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.