Konszenzus van kialakulóban a monetáris politika tekintetében a jegybank és a kormány között. A fiskális politikának komoly szerepe van, ezért nem szabad mindent a monetáristól elvárni – mondta Medgyessy Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó konferenciáján. Hozzátette: a gazdaság egyes szereplőinek lépései ugyanakkor nem hozták előrébb a megoldást. A monetáris politikában a célok nem voltak összhangban a realitásokkal. A két-három százalékos nemzeti valuta felértékelődését még jól viseli a gazdaság, de a tízszázalékosat nem tudta követni, s az a versenyképesség rovására megy.
Medgyessy Péter ismertette: a kormánynak a gazdasági növekedést, az infláció csökkentését, az egyensúlyt és a foglalkoztatás növelését kell szem előtt tartania, s megteremteni ezek összhangját. A kormányfő célként fogalmazta meg a gazdaságpolitikai váltást, s hogy hazánkban a magasabb hozzáadott értékű termelés alakuljon ki, mert az alacsony bérekből származó előny csak időleges. Az Európa-tervvel kapcsolatban a miniszterelnök aláhúzta, hogy annak középpontjában a vállalkozások megerősítése áll. Azokat a vállalkozásokat, amelyek kinőtték az országot, a kormánynak segítenie kell a külföldi terjeszkedésben.
László Csaba pénzügyminiszter szerint a forintárfolyam elleni spekuláció teremtette helyzetre jó választ adtak a központi bankkal közösen, ám a spekulációs pénz jó része még hazánkban van. A következő hetekben meg akarják találni azokat az eszközöket, amelyekkel visszaállhat a normál monetáris szabályozás rendszere. A jegybank függetlenségét megkérdőjelezhetetlennek nevezte a miniszter, majd az uniós csatlakozással kapcsolatban kiemelte: az EU nem Kánaán, hanem lehetőség. Míg a befizetéseket fillérre pontosan ismerjük, a hazánkba érkező pénzek csak lehetőségek, amelyekért meg kell dolgozni, s be kell bizonyítanunk, hogy a projektekre szükségünk van. A pénzügyminiszter feladatként jelölte meg az állam hatékonyságának javítását és a teljesítmény mérését, továbbá sürgette a privatizáció lezárását.
London szeptemberben elismerheti a palesztin államot
