Politikai támadás Orbán Viktor ellen

2003. 02. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai támadásként értékeli Révész Máriusz a Népszava tegnapi számában megjelent cikket, amely szerint Orbán Viktor nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy festményt. A volt miniszterelnök szóvivője rámutatott: a szocialisták ismét bevetették az izraeli Ron Werbert, aki már a tavalyi választási kampányban is alkalmazta a lejáratást és az alaptalan vádaskodást. – Ennek vélhetően az az oka, hogy az MSZP népszerűsége a januári közvélemény-kutatások alapján leszállóágban van, Medgyessy Péter kormányfő pedig alulmaradt országértékelő beszédével Orbán Viktorral szemben – vélekedett Révész Máriusz, hozzátéve: a Népszava cikke tele van csúsztatással és ellentmondással. Elmondta: a vagyonnyilatkozatokról szóló törvény szerint csak olyan ingóságot kell bevallani, amelynek értéke meghaladja a képviselői tiszteletdíj hatszorosát. A másik feltétel az, ha az illető személy képviselői tevékenységével összefüggésben kap ajándékot. A Népszava által megkérdezettek egy része azt állította, hogy a kérdéses festményt több Fejér megyei település közösen vásárolta 680 ezer forintért Orbán Viktornak, a 39. születésnapjára, mások szerint azonban egy református templom felújításakor adományozták a műalkotást a volt kormányfőnek. A festmény értéke tehát nem haladja meg a bevallási kötelezettségnél előírt összeghatárt, a születésnap pedig nem függ össze a parlamenti képviselői munkával.
Orbán Viktor titkárságvezetője, Doncsev András emlékeztetett arra, hogy az exminiszterelnök a vagyonnyilatkozatának tartalmát megkérdőjelező állításokkal szemben korábban már több bírósági pert megnyert. – Orbán Viktor a továbbiakban is peres eljárást indít minden olyan sajtóorgánum és személy ellen, akik vele kapcsolatban nagy nyilvánosság előtt valótlan állításokat tesznek – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.