Röviden

Ismét fenyeget Oszama bin Laden Egy Oszama bin Ladennek tulajdonított újabb hangfelvételen az al-Kaida vezetője bejelentette, hogy folytatja Amerika-ellenes harcát. Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok Irak után további arab országokat is megtámad majd. Bin Laden „idiótának” és „korunk fáraójának” nevezi George Bush amerikai elnököt, és arra buzdítja a muzulmánokat, hogy „higgyék el, le lehet győzni az amerikaiakat”. (MTI) Államfőt jelölt a cseh baloldal A Cseh Szociáldemokrata Párt vezetése hét végi ülésén eldöntötte, hogy a február 28-ra kitűzött harmadik államfőválasztási fordulóba Jan Sokol filozófust, a Károly Egyetem dékánját, volt oktatási minisztert jelöli. A 66 éves pártonkívüli matematikus, a Charta 77 egykori aláírója elfogadhatónak tűnik a két kisebbik koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt és a Szabadság Unió számára is. (S. M.) Papadopulosz győzelemre áll Késő esti adatok szerint eldőlni látszik a ciprusi elnökválasztás első fordulója. Az ellenzéki Taszosz Papadopulosz győztesnek nyilvánította magát, miután a szavazatok csaknem 90 százalékának összesítése nyomán a voksok 51,3 százalékát tudhatja magáénak. A jelenlegi elnök, a veterán Gláfkosz Kleridesz támogatottsága csak 39,01 százalékos – nem végleges adatok szerint. A 69 éves Papadopulosznak a voksok több mint 50 százalékára van szüksége, hogy az első fordulóban megszerezze az elnöki mandátumot, s akkor nem lesz szükség a jövő vasárnapra kiírt második fordulóra. (MTI) Nigériai sztrájk Meghatározatlan időre sztrájkot hirdettek a hét végén a nigériai állami olajipar dolgozói. Nigéria a világ hatodik legjelentősebb olajexportőre, napi kétmillió hordó olajat exportál, a kivitel több mint fele az USA-ba megy. Az akciót bérkövetelésekkel és munkakörülményeik javításáért indították annak az állami vállalkozásnak az emberei, amely az ország olajkitermelésének 95 százalékát felügyeli. (MTI) Államfőt jelölt a cseh baloldal A Cseh Szociáldemokrata Párt vezetése hét végi ülésén eldöntötte, hogy a február 28-ra kitűzött harmadik államfőválasztási fordulóba Jan Sokol filozófust, a Károly Egyetem dékánját, volt oktatási minisztert jelöli. A 66 éves pártonkívüli matematikus, a Charta 77 egykori aláírója elfogadhatónak tűnik a két kisebbik koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt és a Szabadság Unió számára is. (S.M.) Orbán a polgári körök erősödéséről Orbán Viktor volt kormányfő szerint az uniós csatlakozás önmagában semmit nem jelent, mindössze ígéret és lehetőség, s amelyik ország élni tud ezzel, az élvezheti a tagság előnyeit, amelyik viszont nem, annak csak a hátrányok maradnak. A fideszes politikus tegnap Villányban, a környék polgári köreinek összejövetelén hangsúlyozta: 2003 e szervezetek megerősítésének éve lesz. (MTI)

MTI
2003. 02. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.