Röviden

Tiltakozás készül a kohászatért Határozatképtelenség miatt tegnap elnapolták és február 21-re halasztották a DAM Steel Rt. éves közgyűlését. A cégnek nem sikerült megegyeznie az ezt követő hitelezői egyeztetésen a fizetési haladékról azzal a csaknem háromszáz kishitelezővel, akiknek kétmilliárd forinttal tartozik. Ha a diósgyőri kohászat ügyében nem történik sürgős intézkedés, a Dunaferr Vasasszakszervezet a magyar kohászat teljes ellehetetlenítésének megakadályozása céljából országos tiltakozó akciót kezdeményez – közölte tegnap a szervezet. (MTI) A háború árthat Európa gazdaságának Az Irakkal kapcsolatos háborús várakozás kedvezőtlenül befolyásolja az Európai Unió gazdaságát, de nem lesz recesszió – közölték tegnap a Brüsszelben ülésező EU-pénzügyminiszterek, akik szerint az iraki válságnak máris kedvezőtlen hatása van a térség piacára. (MTI) Egyeztetést sürgető szakszervezet Az illetékes érdekegyeztető fórumok mielőbbi összehívását követeli a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) az egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvénytervezet ügyében. A SZEF kifogásolja, hogy a korábbi megállapodással ellentétben a kormány nem kérte ki az érintett érdekképviseletek véleményét a tervezettel kapcsolatban. (B. A.) Lengyel elnöki látogatás márciusban Aleksander Kwasniewski lengyel államfő feleségével, Jolanta Kwasniewskával együtt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök meghívására március 4–5-én hivatalos látogatást tesz Magyarországon – jelentette be tegnap a lengyel elnöki hivatal. (MTI) Nobel-békedíj izraeli diverzánsnak? Bono, az ír U2 rockegyüttes énekese is esélyes az idei Nobel-békedíjra, 149 másik jelölt mellett. Meglepetés, hogy norvég professzorok egy csoportja a békedíj odaítélését indítványozta az izraeli atomtitkok elárulásának vádjával hazájában 18 éves börtönbüntetését töltő Mordeháj Vanununak. (MTI) Feljelentés-kiegészítés az adatmentés miatt Az ORFK feljelentés-kiegészítést rendelt el Simicska Lajos feljelentésének ügyében. A volt APEH-elnök államtitoksértés és más bűncselekmények miatt a múlt héten feljelentést tett azért, mert az adóhatóság informatikai rendszeréből a kormányváltás után kiemelték a magánszemélyek és a gazdasági vállalkozások adatait. Garamvölgyi Lászlót, az ORFK kommunikációs igazgatóját nem tudtuk utolérni, az Info Rádiónak azonban kijelentette, hogy az adatgyűjtésre a rendőrségnek 15 nap áll rendelkezésére. (MN)

MTI
2003. 02. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.