Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMarad a készültség Több mint egy órára kiürítették tegnap a londoni Heathrow 2-es terminálját, miután a rendőrség gyanús csomagot talált a repülőtéren. A riadó hamisnak bizonyult, de a több ezer utast érintő hatósági intézkedés jelzi a Londonban uralkodó felfokozott hangulatot. A Heathrow-n és környékén napok óta a hadsereg páncélosokkal megerősített alakulatai járőröznek, az al-Kaida terrortámadásától tartva. (MTI) Mádl Rómába utazik Mádl Ferenc köztársasági elnök Rómába utazik a „szegények orvosaként” is emlegetett Batthyány-Strattmann László március 23-án megtartandó boldoggá avatási szertartására – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, az államfőt másnap kihallgatáson fogadja II. János Pál pápa. Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási ünnepségén a teljes Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részt vesz. (J. Á.) Eladták a TriGránit ingatlanjait A TriGránit Fejlesztési Rt. eladta kelet-európai ingatlanjait. A budapesti és a pozsonyi ingatlanokat a Demján Sándor, a menedzsment, és a finanszírozó Munk Péter alkotta konzorcium vásárolta meg. A fejlesztés alatt álló vagyonelemek 70 százalékát Demján Sándor és az általa ellenőrzött vállalat, 30 százalékát az American Investment Group és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tulajdonolja. (Cs. A.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















