Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetDrágulnak az üzemanyagok Holnaptól literenként hat forinttal emeli a benzin árát a Mol Rt., a gázolajat pedig öt forinttal adja drágábban – közölte tegnap lapunkkal a társaság. A cég arra hivatkozik, hogy az elmúlt időszakban a nemzetközi piacokon mind a motorbenzin, mind pedig a gázolaj jegyzésára erőteljesen emelkedett. Ennek fő oka, hogy mindkét termékből jelentősen csökkentek az USA-beli készletek, ami miatt megnőtt az európai térségből származó import. (H. T.) Nyomásgyakorlás Pakson A Paksi Atomerőműnél működő szakszervezetek koordinációs testülete tegnap felhatalmazta a szakszervezeti vezetőket: az ágazati bérmegállapodás elmaradása miatt kezdjék meg a keményebb érdekvédelmi eszközök bevetésének előkészületeit. Közleményük szerint a testület meghatározta a fellépés tartalmát, időpontját és bejelentésének dátumát, kijelölte a sztrájkbizottság tagjait is. (MTI) Kérdések a külügyminiszterhez A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke tegnap levélben kérte Kovács László külügyminisztert, segítse elő, hogy a készülő magyar–ukrán vízumszerződés biztosítson a kárpátaljai magyaroknak vízummentes belépést Magyarországra. Most jó alkalom kínálkozik a kérdés ilyen módon történő felvetésére – írja levelében Kovács Miklós –, miután Ukrajna parlamentje első olvasatban elfogadta a határon túli ukránokról szóló törvényt. (MTI) Nincs vevő az „Erzsébet-gödörre” Eredménytelen az Erzsébet téri „gödör” eladására kiírt fővárosi pályázat, mert senki nem akarta megvenni a befejezetlen létesítményt 5 milliárd forintért. A főváros és a kulturális tárca közötti szerződés szerint az önkormányzatot nem terheli semmilyen kötbérfizetési kötelezettség a pályázat meghiúsulása miatt. A sikertelen pályázatról hamarosan beszámolnak a tulajdonosi bizottságnak. Ezután várhatóan az következik, hogy jelképes 1 forintért átadják az ingatlant az államnak, vagy újabb tárgyalások indulnak a főváros és a kultusztárca között. (MTI) Kárpátaljai kérés a külügyminiszterhez A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke tegnap levélben kérte Kovács László külügyminisztert, segítse elő, hogy a készülő magyar–ukrán vízumszerződés biztosítson a kárpátaljai magyaroknak vízummentes belépést Magyarországra. Most jó alkalom kínálkozik a kérdés ilyen módon történő felvetésére – írja levelében Kovács Miklós –, miután Ukrajna parlamentje első olvasatban elfogadta a határon túli ukránokról szóló törvényt. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















