Biztonsági gyűrű London körül
London. Csütörtökre példátlan mértékűvé bontakozott ki az a terrorellenes erőösszevonás, amely kedd reggel kezdődött Londonban és főleg a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőterén, a Heathrow-n. Nem hivatalos értesülés szerint erről azután született döntés, hogy a hírszerzés jelezte: az al-Kaida légvédelmi rakétákat csempészett Nagy-Britanniába. A rendőrség a brit hadsereg támogatásával biztonsági gyűrűbe fogta a légikikötőt, London felett pedig a légierő felderítő repülőgépe köröz folyamatosan. (MTI)
Bin Laden üzenete
London. Öngyilkos merénylettel fenyegetőzött Oszama bin Laden – jelentette a birminghami székhelyű al-Anszar ügynökség, amely azt állítja, hogy birtokába jutott egy 53 perces hangfelvétel a terrorista vezér üzenetével. Ebben Oszama bin Laden kijelenti: „Ebben az utolsó évben paripámmal együtt rávetem magamat az ellenségre. Halálom után mártírrá válok. Azért imádkozom, hogy pusztulásom ne koporsóban, hanem a sas gyomrában következzék be.” Szakértők szerint a „sas” valójában az Egyesült Államokat takarja. (MTI)
Vihart kavart a belga döntés
Brüsszel. Az izraeli kormány hazarendelte nagykövetét Brüsszelből, hogy ezzel is kifejezésre juttassa nemtetszését az Ariel Saron miniszterelnök elleni feljelentés ügyében hozott legújabb brüsszeli bírósági döntés miatt. A legfelsőbb belga bírósági testület kimondta: mégis lefolytatható az eljárás Saron és társai ellen, akiket a Szabra és Satila libanoni palesztin menekülttáborban 1982-ben rendezett tömegmészárlás túlélői jelentettek fel. Benjamin Netanjahu izraeli külügyminiszter magához kérette Belgium tel-avivi nagykövetét és közölte vele, hogy Belgiumot ezentúl „a terrorizmust támogató országnak” tekintik. (MTI)
Túljelentkezés az uniós állásokra
Brüsszel. Magyarországról csaknem 1400-an pályáztak az EU-intézményekben az idei évtől megnyíló álláslehetőségekre.
A pályázatokra a tagjelölt országokból összesen 22 ezren jelentkeztek. Az Európai Bizottság illetékes hivatala e napokban fejezi be az értékelését. A tagjelölt országok közül Lengyelországból jelentkeztek a legtöbben, több mint tízezren. A második helyen a szlovákok állnak, csaknem hatezer pályázóval. A jelentkezők számát tekintve Magyarország a visegrádi országok között az utolsó helyen áll. (MTI)
Tajvani készültség
Tajpej. Tajvan fokozott harckészültségbe helyezte katonai erőit arra az esetre készülve, ha Kína ki akarná használni a sziget inváziójára az amerikai vezetésű erők esetleges Irak elleni háborújából fakadó nemzetközi bizonytalanságot – jelentette be tegnap Tang Jao-ming tajvani védelmi miniszter. „A kínai kommunisták nem mondtak le Tajvan erővel való meghódításáról. Előfordulhat, hogy hasznot akarnak húzni az iraki háborúval adódó alkalomból” – mondta a miniszter. (MTI)
Felfüggesztett brit légi járatok
London. Felfüggesztették tegnap este a járatok indulását a második legnagyobb London környéki repülőtér, a fővárostól délre fekvő Gatwick nemzetközi részlegén, ahol nem sokkal korábban élesgránátot találtak egy érkező utas csomagjában. A gránátos utas a kolumbiai Bogotából ékezett a British Airways egyik Boeing 777-300-as repülőgépén; a csomagjában lelt gyanús tárgyról a vizsgálat megállapította, hogy működőképes kézigránát. Kedd óta példátlan biztonsági intézkedések vannak érvényben Londonban, és főleg a repülőterek környékén. (MTI)
Itt van Orbán Viktor öt pontja a jövőnkről + videó
