Sok a kétes eredetű hús a piacon

Simits Timea
2003. 02. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 33 000 kereskedelmi egységben tartottak ellenőrzést tavaly a fogyasztóvédők, s a vizsgált egységek felénél találtak kifogásolnivalót. Az arányok megegyeznek a tavalyelőttiekkel, ám a kiszabott bírságok összege növekedett: míg a 2001-ben beszedett öszszeg 597 millió forintra, addig a tavalyi több mint 630 millióra rúg – közölte tegnap Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgatója. Elmondta: igen kedvezőtlen eredmények születtek a vásárokon és a piacokon árult nyers hús és más húskészítmények vizsgálatánál. Jellemző, hogy gyakran hiányoznak az állatorvosi igazolások.
Tapasztalatok szerint az építkezési anyagokat árusító üzletek többségében ugyancsak nehezen tudták igazolni a termékek biztonságosságát.
A főigazgató kiemelte: a veszélyes termékek száma ugyan csökkent, de még is így is rengeteg áru forgalmazását kellett betiltani. Javulást észleltek, például a tejek, tejtermékek minőségénél, a gyermekjátékok biztonságánál, a lábbelik használati tájékoztatója, illetve az árfeltüntetés területén. Pozitívnak tartják azt is, hogy az ellenőrzött fővárosi, belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek többnyire a működési szabályokat betarva üzemeltek.
Megtudtuk: az idén a szokásos vizsgálatok mellett ellenőrzik majd többek között a gyógy- és idegenforgalmi helyeket, valamint a készételt házhoz szállító cégeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.