Synergon: lezárult a konszolidáció

Zelei Béla
2003. 02. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Árbevételének kilencszázalékos csökkenéséről számolt be a Synergon Rt. tegnap publikált gyorsjelentésében. A közelmúltban beiktatott Száray Lóránt vezérigazgató bemutatkozó sajtótájékoztatóján már jelezte, hogy a hagyományosan erős negyedik negyedév sem tartalmaz akkora bevételt, amely ellensúlyozni tudja az előző három negyedévben elszenvedett bevételkiesést. A gyorsjelentés szerint a múlt évben 33,8 millió forint nyereséget ért el, szemben az előző évi félmilliárd forintos veszteséggel. A menedzsment értékelése szerint 2002-ben befejeződött a társaság konszolidálása. Az év elején végrehajtott vezetői struktúraátalakítás már a közelgő uniós csatlakozást követő időszakra való készülés jegyében történt, s a regionális pozíció megerősítését célozza.
A vállalatcsoport határainkon túli terjeszkedése évekkel ezelőtt elkezdődött. Eddig Horvátországban (Span) és Csehországban (Infinity) van jelen a Synergon, de a közeljövőben további akvizíciók és stratégiai együttműködési megállapodások várhatók. Az idén a terjeszkedési tervek megvalósítására több száz millió forintot szán saját forrásaiból a társaság. Több vállalatot szemelt ki felvásárlásra a magyar társaság Szlovákiában és Szlovéniában. Czakó Ferenc elnök szerint a leányvállalatoknak a saját piacukon 10-20 százalék közötti piaci részesedés elérése a cél, s ezt tűzték a jelenleg tíz százalék alatti részesedéssel rendelkező anyavállat elé is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.