A város első embere egyebek mellett azt állítja, a Tisza-parti város nem először került csőd közeli helyzetbe. Tavaly június közepétől szeptember közepéig már hasonló gondokkal küszködött az önkormányzat, de szerinte ezt a korábbi vezetés eltitkolta. Mint mondta, egymilliárd forint körüli kifizetetlen számla gyűlt akkor öszsze. A nehézségek áthidalására négy részletben ötven-ötven millió forintnyi hitelt vettek fel a közgyűlés megkerülésével.
Botka László szerint az önkormányzat új vezetése hétmilliárdos hitelállománynyal találta magát szemben, s eme összeg felét működési hitel tette ki. Tarthatatlannak tartja az idei évre várható, 5,7 milliárd forintnyi újabb költségvetési hiányt, amely a korábbi kötelezettségvállalások miatt annak dacára keletkezik, hogy erre az évre 48 százalékkal növekszik az állami támogatás. Meggyőződése, hogy a hitelállományt rendkívül nehéz kezelni, mivel a negyvenmilliárd forintból gazdálkodó önkormányzatnak 2,3 milliárdot kell az idén hiteltörlesztésre fordítania.
– Egyáltalán nem fedi a valóságot mindaz, amit Botka László állít – nyilatkozta lapunknak Dobó László, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője. Az önkormányzat tavaly a nyár folyamán négy részletben harminc-harminc millió forintnyi hitelt vett fel, amelyre a szervezeti és működési szabályzat alapján a polgármesternek van jogosultsága. A 120 millió forintot pedig szeptember 20-ig visszafizették. Dobó szerint a jelenlegi polgármestert valakik félrevezetik, vagy nem tájékoztatják megfelelő módon, ezért állít valótlanságokat.
Azzal kapcsolatban, hogy az idén 48 százalékkal több állami támogatás jut Szegednek, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: ennek azért nincs különösebb jelentősége, mert a pénzt a közalkalmazottak béremelésére fordítják. A fideszes önkormányzati képviselők úgy látják, hogy ésszerű gazdálkodással kezelni lehet a város hitelállományát. Ezzel kapcsolatban 112 módosító indítványt nyújtottak be, hogy ezekről a közgyűlés tárgyaljon, mielőtt elfogadnák a költségvetést. Elfogadhatatlannak tartják azt a városvezetők által tett kezdeményezést, miszerint meghatározott ideig zárolnák az intézmények és a polgármesteri hivatal költségvetésének bizonyos hányadát. Ezzel ugyanis alkotmányos jogok sérülnének.
– Az ellenzék nemcsak bírál, hanem megoldásokat is javasol – hangsúlyozta Dobó László. Szerintük a költségvetésben 2,5 milliárd forinttal kellene csökkenteni az előirányzatokat, de az intézmények működtetésére szánt összegből egyetlen fillért sem szabad lefaragni, hiszen már így is „alapjáraton” kénytelenek működni. Úgy vélik, a város szabadon felhasználható tőkéhez juthatna, ha 3,3 milliárd forint értékben készpénz, értékpapír és részvénycsomag helyett ingatlanokat állítanának be a meglévő hitelek fedezetéül a pénzintézeteknél.
A Fidesz frakciója pontos számításokat végzett, mielőtt a képviselők benyújtották módosító indítványaikat. Azokból az derül ki: ha a testület elfogadja javaslataikat, 5,7 milliárdról 3,1 milliárdra csökkenne a költségvetési hiány, és zavartalanul működhetnének az intézmények, folytatódhatnának a megkezdett beruházások. Megvalósíthatatlannak tartják azt az elképzelést, hogy a város az idén 1,2 milliárd forint bevételhez juthatna, ha eladná az arra kijelölt ingatlanokat.
Nem tudni, hogyan dönt a holnapra összehívott közgyűlés, amikor elfogadják a költségvetést. Az ellenzéki képviselők azonban úgy látják, a városvezetők által megkongatott vészharangok semmiképpen nem szolgálják Szeged javát, ugyanis elriasztják a lehetséges befektetőket. A pánikkeltést semmi nem tette indokolttá, hiszen az önkormányzat anyagi helyzete nem annyira tragikus. Dobó László hátsó szándékot vél a hangulatkeltés mögött. Szerinte a háttérben az lehet, hogy a szocialista és a szabad demokrata városvezetők pénzhiányra hivatkozva szeretnék megkurtítani Szeged intézményrendszerét, ezért nem kizárt az sem, hogy hamarosan iskola- és óvodabezárások lesznek. Ezenkívül valamilyen módon csitítani kell a felháborodott szegedieket, mert a járókelők hetek óta jégpáncélon közlekednek, minthogy az önkormányzat nem költ pénzt a járdák és az utak takarítására, amiért a polgárok nyilván a vezetőket hibáztatják – mondta Dobó László.
Orbán Balázs: Magyar Péternek téves a jövőképe + videó
