Számtan

2003. 02. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dési János szerdán nem tudta megírni ötödikes fia matematikaleckéjét – adta hírül a neves médiaszemélyiség tegnap egy veretes publicisztikában. Dési János egyrészt a Népszava főszerkesztő-helyettese, másrészt az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című könyv egyik szerkesztője. Az antiszemitizmus barométereként ebbéli minőségében bélyegzőautomataként nyomta rá a stigmát jó néhány, jobboldali lapokban publikáló – antiszemitizmussal nehezen vádolható – újságíróra, köztük rám is.
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel – hirdette Jézus, így követve az igét, segítek Dési Jánosnak a számtanleckében, ha elfogadja, hogy apai tekintélyén elemi szinten mégse essen csorba. Dési – elmondása szerint – nagyot hibázott a minap, amikor „a kocka két éléből és a felszínéből akarta a harmadik él hosszúságát” kiszámolni.
János, ha a feladatot helyesen sikerült ismertetned, akkor egyszerű a megoldás. A kocka ugyanis attól kocka, hogy minden éle egyforma, mint ahogyan azt minden „kérges” kezű, „színmagyar” földet túró, „színmagyar” paraszt tudja. Tudod, ők azok, akik a te szavaiddal élve „a nagyáruházak polcain tanyázó színmagyar földből kinőtt színmagyar (kérges!) kézzel megtermelt zöldség, gyümölcs” előállítói. Ők azok, akik azért fáradoznak, hogy a te gyermekeid is megtudják, milyen a hazai íz.
Visszatérve valódi problémádra, a számtanleckére, íme, a megoldás: ha a feladatban a kockának nem két (a, a), hanem akár csak egy (a) élét megadták, akkor – ha akarták, ha nem – megadták a harmadikat (a) is. Ha mégsem sikerült helyesen ismertetned a feladatot, mert az úgy az ötödik elemi táján vélelmezhetően egy téglatestre vonatkozott, akkor az a és a b oldalél és a felszín ismeretében úgy számíthatod ki a c élét a tégládnak, hogy a felszínből (F) kivonod a két ismert oldalél szorzatának kétszeresét (2ab), és az így megkapott különbséget elosztod a két ismert oldalél összegének kétszeres szorzatával. Vagyis 2(a+b)-vel.
„A számok bizony ravasz dolgok” – állapította meg Dési János, a 977-es számmal kezdődő kódjelű, 130 éves Népszava szerkesztője. Apropó, matematika: a Népszava főszerkesztője a lap születésnapi meghívóján írásban megállapította, hogy a Népszava ezalatt az ominózus 130 év alatt három századfordulót élt meg. (Németh Péteren még Magyar Bálint sem tudna segíteni.)
Dési János tovább gerjesztette az Index gúnyolódását Orbán Viktor suta megfogalmazásán, amellyel az 599-cel kezdődő kódjelű termékek vásárlására buzdított, amikor a Magyarországon előállított termékek előnyben részesítését akarta kérni a magyar polgároktól egy rádióinterjúban. Nem olyan nevetséges kérés ez, megtette ezt már korábban más is. Például Kossuth Lajos. Úgyhogy, kedves János, a kocka helyett a sulykot vetetted el. Az is lehet, hogy latens okok miatt ódzkodtál elemista korodban a téglák mélyebb rejtelmeinek megismerésétől. Ha csak a felszínt ismeri meg egy antiszemita-kutató stigmagép, és nem járja körül a kérdést, akkor bizony az egyoldalú megközelítés és a felszín kevésnek bizonyulhat a valódi antiszemita felismeréséhez.
Szívesen számolgatnék még veled, kedves keresztelő János, de semmiben sem tudunk közös nevezőre jutni. Látod, itt van a magyar narancs is, ami minőségi tanúsítványod szerint kicsi és savanyú. Egyél továbbra is szegfűt, János, meg égi madarakat. Én például a magyar narancsot Magyar Narancsként értékelem és szeretem, még ha néha savanyú is. Olvasom.
Téged csak munkaköri kötelességből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.