Békés város határába összesen negyven szélerőművet terveznek, a teljes beruházás ötszázmillió forintba kerül majd. A német cég első lépésként megkereste a földtulajdonosokat, és ígéretet kért tőlük arra, hogy a hatósági engedélyek beszerzése után, s megfelelő díj ellenében hozzájárulnak a huszonöt éves bérleti jogviszonyhoz – tudta meg lapunk Pataki István polgármestertől. Hozzátette: az önkormányzat már döntött arról, hogy a hatóságok engedélye után hozzájárul a szélerőművek építéséhez. Egy-egy erőmű a szél erejétől függően óránként legkevesebb másfél kilowatt energiát állít elő, és kedvező körülmények között ez akár három és fél kilowatt is lehet.
– A városnak kedvező lenne, ha a tervek megvalósulnának. A tájkép megváltozása miatt a cég egyszeri összeget fizetne az önkormányzatnak, az előállított és értékesített energia után is kapnánk évente kisebb összeget, továbbá az iparűzésiadó-bevételünk is emelkedne. Mindezeken túl akár idegenforgalmi látványosságnak is beillenének.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
