Szenes Zoltán – aki eddig a Magyar Honvédség törzsigazgatója volt – a bizottsági meghallgatáson hangsúlyozta: a haderő önkéntessé és professzionálissá alakítására és a képességalapú honvédség megteremtésére gazdasági, szervezői és nemzetközi tapasztalatai alapján vállalkozik. A védelmi felülvizsgálat kapcsán megjegyezte, annak nem célja, de valószínűsíthető következménye lesz a létszámleépítés. Szenes elismerte: a hadsereg profeszszionális jellegének kialakítására legalább 10 évet kell várni, az az önkéntes haderőre történő áttéréssel 2005-ben még nem valósul meg. Arról is szólt: elsősorban a műszaki és a katonai rendvédelmi képességek erősítésére koncentrálnak.
Simicskó István (Fidesz) úgy fogalmazott: előbb kell kialakítani a professzionális haderő feltételeit, és csak azután lehet áttérni az önkéntes hadseregre. Simicskó szerint a hadseregnek nem csak a NATO-kötelezettségeknek megfelelő speciális alakulatokra van szüksége, hiszen az elsődleges feladat továbbra is az ország védelme. A bizottság tagjai elbúcsúztak a leköszönő vezérkari főnöktől. Fodor Lajos vezérezredes rövidesen megkezdi diplomáciai felkészülését, és várhatóan a nyár elején foglalja el nagyköveti posztját az ausztráliai Canberrában.
Csak a magyar nemzeti kormány áll a brüsszeli migrációs tervek útjában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!