Bár a társaság igazgatósága hétfőn elfogadta az üzleti tervet, annak részleteiről semmit nem árult el, így gyakorlatilag vízgereblyézés folyt bértárgyalás címszó alatt – fogalmazott lapunknak Ádám István. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (Pofész) elnöke elmondta, hogy a vonatkozó jogszabályok és a menedzsment korábbi bejelentése szerint az üzleti tervről február 25-ig kell tájékoztatni az érdekképviseleteket, ami csak az ő véleményezésük után kerülhet a felügyelőbizottság, majd a tulajdonos ÁPV Rt. elé. Mint ismert: a megtárgyalt üzleti tervek egyike szerint a posta idén 3500 munkavállalójától válna meg és mintegy hatszáz település állandó postaszolgálatát szüntetné meg, helyettük úgynevezett „mozgópostákat” alkalmazna. Az üzleti terv ismerete nélkül az érdemi bértárgyalások sem kezdődhetnek meg, amit különösen pikánssá tesz az a tény, hogy miniszterelnök-jelöltként Medgyesy Péter írásban tett ígéretet a postai dolgozók „erkölcsi és anyagi” megbecsülésének visszaállítására. A szakszervezet nem mond le a harmincszázalékos béremelése követeléséről sem.
A magyarlakta területeken is demonstrálnak a bukaresti gazdasági csomag ellen + videó
