Lovas Lajost, az MTI korábbi alelnökét, a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet volt lapigazgatóját, Mészáros Lászlót, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnökét és Kiss Antalt, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör kommunikációs tanácsadóját jelöli a Fidesz frakciója az MTV kuratóriumi elnökségébe – értesült lapunk. Mint arról korábban beszámoltunk, az LÜ januárban a médiatörvényre hivatkozva kimondta: az elnökség mandátumának lejárta előtt feloszlott, így a régi testület tagjai sem jelölhetők újra. A közalapítvány ellenőrző testülete (et) viszont úgy döntött, hogy az elnökség mandátumának lejártáig, február elejéig dolgozhat. Az SZDSZ és az MDF az LÜ határozatát figyelmen kívül hagyva, az et határozatát elfogadva a régi kuratóriumi tagokat delegálja a testületebe. A kisebbik kormánypárt Haraszti Miklóst és Kozák Mártont, az MDF Bakó Lajos volt kuratóriumi elnököt és új tagként Peták Istvánt, az MTV Rt. első elnökét jelöli. A múlt héten Szili Katalin házelnök által összehívott négypárti egyeztetésen a pártok megállapodtak abban, hogy az új kuratóriumi elnökség nyolctagú lesz: négy kurátort a kormánypártok, négyet az ellenzék delegál. A Fidesznek és az MDF-nek a hét végéig meg kellene egyeznie a kurátoraik számáról. A fiatal demokraták ragaszkodnak a parlamenti arányoknak megfelelő delegáltszámhoz, a három jelölthöz, míg az MDF szerint nekik is annyi hely jut a testületben, mint az SZDSZ-nek. A médiatörvény alapján a legnagyobb parlamenti frakció jelölheti a testület elnökét: az MSZP Ladvánszky Györgyöt, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagját fogja delegálni a posztra. A szocialisták másik kuratóriumi tagja információink szerint Wisinger István, a MÚOSZ jelenlegi elnöke lehet.
– Az ügyészség még nem döntött arról, hogy mit tesz akkor, ha a pártok ténylegesen is a régi tagokat jelölik – mondta el lapunknak Borbély László, az LÜ szóvivője. Értesüléseink szerint ha ez megtörténik, az ügyészség – amely a közalapítvány törvényességi felügyeletét látja el – a bíróságnál kezdeményezheti, hogy a régi-új tagokat hívják vissza. Ekkor működésképtelen lenne az elnökség.
*
Stuber Sándor kormányzati kapcsolatokért felelős elnöki tanácsadóként megbízási, vállalkozói szerződéssel dolgozik ismét a Magyar Távirati Iroda Rt.-nél – erősítette meg lapunk információját Vince Mátyás, az intézmény elnöke. Stuber korábban újságíróként és általános alelnökként dolgozott a hírügynökségnél.
A magyarlakta területeken is demonstrálnak a bukaresti gazdasági csomag ellen + videó
