Nem kapott többséget a parlament mentelmi bizottságában Juhász Ferenc (MSZP), valamint Horváth Balázs (MDF) mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó javaslat, a támogató és elutasító szavazatok száma megegyezett, így a testület az Országgyűlésre bízza a döntést; Gémesi György (MDF) mentelmi jogának felfüggesztését nem javasolják. Erről Géczi József Alajos (MSZP) nyilatkozott a testület tegnapi ülése után.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését a Budai Központi Kerületi Bíróság kérte Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől. Juhászt becsületsértés miatt jelentette fel Orbán Viktor tavaly novemberben, miután a volt kormányfő úgy értékelte, hogy a honvédelmi miniszter az Info Rádióban őt nyíltan antiszemitának és nacionalistának bélyegző nyilatkozatot tett. Az ellenzék érvelése szerint az ügy kivételes, és nem függ össze az MSZP-s politikus képviselői tevékenységével. A mentelmi jog felfüggesztése ellen érvelők viszont azt mondták: a kormányfőnek politikai eszközökkel is módjában áll érvényt szerezni álláspontjának, nem szükséges politikai vitákat a büntetőeljárás útjára terelni.
Horváth Balázst Dióssy László, Veszprém polgármestere és Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára jelentette fel, mert szerintük közvetett módon korrupciós bűncselekménnyel vádolta meg őket. Gémesi Györgyöt egy gödöllői állampolgár rágalmazás vétsége miatt jelentette fel.
Polt Péter legfőbb ügyész a napirend előtt a rendszerváltozás óta összegyűlt tapasztalatokat ismertetve elmondta: államtitoksértés, rágalmazás, becsületsértés, illetve polgárjogi felelősséggel kapcsolatos esetekre a honatyák mentelmi joga nem vonatkozik. A képviselői szólásszabadság ügyében Polt ismertette a Legfelsőbb Bíróság azon határozatát, amely szerint az országgyűlési bizottsági tagoknak felelniük kell a bizottságban elhangzó kijelentéseikért is. A legfőbb ügyész hangsúlyozta: a képviselők mentelmi joga csak a büntetőeljárási törvényben meghatározott cselekményekre vonatkozik, viszont a rendőrségi törvényben felsorolt hatósági tevékenységeket nem érinti.
A magyarlakta területeken is demonstrálnak a bukaresti gazdasági csomag ellen + videó
