Amerika pénzt oszt

Czirják Imre
2003. 03. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmi köze az iraki konfliktushoz az Egyesült Államok által javasolt támogatásnak a kormányszóvivő szerint, amelynek elfogadása révén Magyarország 15 millió dollárt kapna. Gál J. Zoltán a kabinet tegnapi ülését követően közölte: egy olyan támogatásról van szó, amelyet Amerika évről évre ad a szövetségeseknek, így Magyarországnak is. – Most egy pénzügyi javaslatról van szó, amely a tavalyi támogatás öszszegét javasolja megemelni – tette hozzá, megjegyezve: tavaly tízmillió dollárt kapott Magyarország ugyanígy az Egyesült Államoktól. Közölte: a kormány nem tudott az összeg tervezett emeléséről.
Amerika a szövetségeseit térítésmentes segélyekkel és kölcsönökkel segíti az Irak elleni fellépésben és a terrorizmus elleni harcban – adta hírül az MTI. Az Irak elleni háború finanszírozására a kongresszusnak benyújtott 74,7 milliárdos pótköltségvetési csomag 5,02 milliárd dollárt irányoz elő nemzetközi segélyprogram címen. A kedvezményezettek között van többek között Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia, Szlovákia és Szlovénia is.
A legnagyobb segélyt Izrael és Törökország kapja a kongresszus által még jóváhagyandó terv szerint. Izrael egymilliárd dolláros közvetlen katonai segélyben részesül, és kilencmilliárd dollárra kapna kedvező feltételekkel hitelgaranciát, hogy átvészelje az Irak elleni háború gazdasági megrázkódtatásait. Washington nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy Izrael távol tartsa magát az iraki háborútól. Törökország ugyancsak egymilliárd dolláros gazdasági segélyt kap a háború hatásainak az enyhítésére, noha megtagadta azt a washingtoni kérést, hogy az amerikai haderők a területén át felvonulva megnyithassák az északi frontot. Ha Ankarában a parlamenti szavazás másként alakult volna, akkor ez a csomag most hatmilliárd dolláros közvetlen segélyről és 24 milliárd dolláros kölcsönről szólna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.