A rendszerváltás időszakában, amikor a magyar könyvkiadás egy csapásra igyekezett bepótolni lemaradását, hiányosságait, elfojtott szenvedélyeit, a reprint reneszánszát élte. Egyre-másra jelentek meg ideológiailag korábban nemkívánatos művek vagy pusztán könnyelműen elfeledett kötetek. Van-e még ekkora érdeklődés manapság a hasonmás kiadások iránt?
– 2003 márciusáig kilenc könyvet adott ki a Nap Kiadó, amelyeknek politikailag semmi közük a rendszerváltás reprintreneszánszához. A nyolcvanas években nyelvművelő rovatot szerkesztettem a Népszavában. 1984-ben cikket írtam ebbe a rovatba Hiányzó könyveink címmel: a magyar történelem- és nyelvtudomány alapműveit hiányoltam, amelyek egyszerűen nem voltak föllelhetők a velem egyidős értelmiségiek könyvespolcán. Amikor könyvkiadásba fogtam egy évtizeddel később, kezdtem sorra megjelentetni ezeket a köteteket.
– Miért nem jelentek meg korábban újra és újra e művek? Netán tudományosan elavultak voltak?
– Egyik sem volt elavult. Csak azt jelentetem meg, ami tudományosan ma is érvényes. E könyvek nem nosztalgiareprintek; bármelyik egyetem tanárai boldogan fogadják, ha kiadom őket, mert szükség van rájuk. Legelőször Karácsonyi János Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig című munkáját jelentettem meg: a kilencvenes évek elején nagy divat volt az őskutatás, és a mű ezt a fajta kíváncsiságot is kielégítette. De természetesen a legfőbb értéke, hogy Karácsonyi nagyváradi kanonokként egész életét ennek a munkának szentelte, amely ma is pótolhatatlan a kutatók számára. Két év alatt elfogyott a reprint, és ma anyagi okokból nem tudom újra kinyomtatni, pedig sokan keresik.
– Egyre nagyobb teret hódítanak a digitális reprintek: a CD-ROM-on megjelentetett klasszikus alapművek, mint például a Nyugat, a Hóman–Szekfű vagy a Révai Nagy Lexikona. Nem veszélyezteti a digitális változat a hagyományos hasonmás piaci és szellemi helyzetét?
– A gyakorlott számítógép-használónak is sokkal egyszerűbb fellapozni egy szótárat, mint CD-ROM-ot töltögetni. Nem beszélve a digitalizált kiadványokban hemzsegő hibákról. A filológiailag igényes kutató könynyen ráfizethet, ha ezekből kívánja beemelni tanulmánya szövegébe az idézeteket, annyira pontatlanok. Véleményem szerint némelyiket ki kellene vonni a forgalomból. Folytassam a Nap-reprintek sorát: másodjára Ballagi Mór 1873-as nagyszótárát adtam ki, amely 83 ezer címszót foglal magában, azaz többet, mint a mai háromkötetes értelmező kéziszótár a maga 63 ezer tételével. A javarészt ma is használatos szavakon kívül nyelvünk olyan csodálatos történelmi rétegei is megtalálhatók Ballagi szótárában, amelyek segíthetnek régebbi szókincsű írók olvasásában, megértésében. Ezután Szily Kálmán nyelvújítási szótára következett: felfedezhetők benne azok a szavak is, amelyeket nem vettünk át a nyelvi reform során. Kiadtam Penavin Olga szlavóniai szótárát, amely száz év múlva ugyanilyen fontos mű lesz; már csak azért is, mert a négy kórógyi falu, ahol a szerző gyűjtött, és ahol Árpád-kori nyelven beszéltek, megsemmisült a balkáni háborúban. Frecskay János Mesterségek szótára című munkája pedig a régi mesterségek fogásait, munkafolyamatát és szókincsét tartalmazza. Benne német–magyar és magyar–német szótárral. Ki tudja ma már, hogyan kell gyertyát önteni, vagy hogy miféle eszközöket használ a szíjgyártó?
– Sokan úgy vélik, a reprint a könyvkiadás leghálásabb területe: nincs sok munka vele, pusztán reprodukálni kell régebbi könyveket.
– A reprint roppant költséges műfaj. Látszat, hogy a munka csupán másolásból áll. Egyetlen dolgot nem teszünk a könyv megjelentetése során, ami a többi kiadványnál szükséges: nem írjuk be a szöveget. Bár a kórógyi szótárnál beírtuk… A többi munkafolyamat megegyezik; ráadás a díszes bőrkötés, amely esztétikai rangot ad az újra kiadott munkáknak, növeli a használhatóság értékét; továbbá az átlagosnál nagyobb terjedelem is költségnövelő. Sok műhöz utószót íratunk, a Karácsonyiéhoz például konkordanciajegyzéket is készítettünk, hogy a tudományos hivatkozások ne évüljenek el.
– Piacképes ma a reprint?
– Az én kiadványaim igen. Boldogan veszik meg az olvasók. Vásárolják a gazdagabb emberek a mívességért, és veszi a klasszikus könyvtárát építő humán értelmiség. Csak az a probléma, hogy sajnos az ötletszegényebb kiadók egyszerűen lopkodnak: sokszor könyvterveimet, megjelent köteteimhez igen hasonló szerkezetű könyveket látok viszont szürke, csúf ponyvakiadásban. Előfordul az is, hogy némely kiadók egyszerűen kisajátítják a szerzői jogokat – ez történt Hóman Bálint általam kiadni tervezett művével, a Károly Róbert pénzügypolitikája című munkával is, amely elengedhetetlen az Anjou-kor gazdaságpolitikájának megértéséhez. A jogörökössel tárgyaltam, amikor fölhívott telefonon egy fiatalember, számomra ismeretlen könyvkiadó vezetőjeként mutatkozva be, és figyelmeztetett arra, hogy ő már megvásárolta a teljes Hóman-életmű kiadási jogát. Kiderült, hogy még egyetlen kötetet sem adott ki, csak megpróbált rátelepedni az életműre. A reprint műfajának ilyen ügyek is vannak a hátterében.
– Úgy tetszik, égetően hiányzik a könyvesszakma etikai kódexe, amely elejét vehetné az efféle ügyeknek.
– De mennyire! Sokáig lehet még halászni a zavarosban. Talán csak a terjesztésben – bár ott is elég lassan – formálódik valamiféle szakmai-etikai konszenzus: amelyik nagykereskedő vagy könyvesbolt nem tartja be a szabályokat, csal az elszámolásnál, vagy összekoszolva juttatja vissza a példányokat, előbb-utóbb a kiadók feketelistájára kerül – nem kap könyvet tőlünk.
– A nyelvészet mellett a történelemtudomány és a néprajz területét sem hanyagolja el a Nap Kiadó.
– Kiadtam többek között Pauler Gyula és Szilágyi Sándor A magyar honfoglalás kútfői című munkáját, amely ugyancsak nem avult el, hiszen azóta nem került elő újabb írott forrás erről a korszakról. És hát a „Szentpétery”-t: a Scriptores rerum Hungaricarum I. és II. kötetét, amelyet Szovák Kornél és Veszprémy László közel százoldalas tanulmánnyal és bibliográfiával egészített ki. Megjelentettem Luby Margit mostoha sorsú alapművét, A parasztélet rendjét, amely a magyar paraszti társadalom szerkezetét mutatja be. Luby Margit csaknem száz évet ért meg, de polgári származása miatt egész életében mellőzték. A napokban adjuk ki Szinnyei József egyszemélyes, grandiózus vállalkozását, a Magyar tájszótárt, amely a XIX. század harmadik harmadának nyelvjárási szóanyagát tartalmazza a magyar nyelvterület egészéről, több mint 80 ezer szócikkben. Ez a szótár részben archaikusabb, mint a XX. század szókincsét katalogizáló, ma még befejezetlen Új magyar tájszótár. És más a szókincse is! Szinnyei módszere alapozta meg a későbbi szótárakban a szócikkírás technikáját, a nyelvjárások leírásában, rendszerezésében iskolát teremtett. Munkája mindmáig a tudományos gyakorlat elengedhetetlen, egyszersmind pillanatnyilag szinte hozzáférhetetlen kézikönyve. Ez sem csak puszta „másolás” lesz: a két kötetet egybeszerkesztettük, és kiegészítettük a Gombocz Zoltán szerkesztette Pótlékok a magyar tájszótárhoz című, 1910-ben megjelent művével.
– Mi lesz a Nap Kiadó reprint sorozatával, ha elfogynak a hiányzó könyvek?
– Újranyomjuk reprintjeinket. A tudománynak olyan szeletével foglalkozunk, amelyre szemmel láthatóan folyamatosan szükség van. Ugyanakkor másik nagy sorozatunk, az In memoriam irodalomtörténeti köteteire is állandó igény mutatkozik akár a közoktatásban, akár humán értelmiségi körökben. Az igazi, odafigyelő történelem-, nyelv- és irodalomtudományra mindig szükség van. Nem félek a jövőtől, bár nem bánnám, ha e kulturális tevékenységemet a kultúratámogatás hivatalos szervei is jobban méltányolnák. Mert ezzel nem a kiadót, hanem az egyetemes magyar művelődést támogatnák.
origo.hu
Mérgezés miatt meghalt egy pár Komárom-Esztergom vármegyében
