Érthetetlen és felháborító, ahogyan egyes ismert egyházi személyek nyilatkoznak a Gellért-hegyi Szabadság-szobor keresztjéről.
Nemrég Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője és Beer Miklós nyugalmazott váci püspök Klubrádiónak adott interjúja lepte meg a jóhiszemű hallgatókat. Iványi Gábor, a politizáló lelkész, korábban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, illetve a Magyar–izraeli Baráti Társaság tagja, a rendszerváltást követően pedig két cikluson keresztül a sok szempontból levitézlett Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselője volt.
Iványi szerint súlyos hiba, „ha valamit nem a rendeltetése szerint használnak”. Ezzel arra utalt, hogy a Gellért-hegyi keresztre nincs szükség az adott helyen. És hogy ne legyen félreértés a kereszt és a megváltás összefüggését illetően, így foglalta össze a lényeget: „kormányunk nemhogy nem vesz keresztet a vállára, hanem inkább kereszteket rak másokra – irgalmatlan módon”.
Az irgalmatlan véleményhez Beer Miklós püspök úr így kapcsolódott: „Megdöbbentem a hírre. Már egy éve hallottunk arról, hogy ilyen terv létezik, de meg voltam győződve róla, hogy azóta elvetették”. A katolikus főpap szerint nem volt szükség a keresztállításra a Szent Gellért-szobor mellett, mivel az már önmagában is erős jelkép.
Ezután megjegyezte, hogy Isten üzenetének lényege „nem a külsőségekben megélt vallásosság. Nem a hitünk látványos fitogtatása a fontos, hanem az, hogy az értékrendünk, a magatartásunk tükrözze a hitünket”. Hozzátette: ne az utcasarkon állva mutogassuk, hogy mennyire vagyunk vallásosak, hanem „menjünk be szobánk rejtekébe, és ott imádkozzunk”. Úgy vélte, hogy a tolerancia jegyében tekintettel kell lennünk más gondolkodású embertársaink érzékenységére.
A messziről látható keresztek nemcsak azt üzenik az embereknek, hogy arrafelé tisztelik a szeretet vallását, hanem emlékeztetik őket a Megváltó Krisztus áldozatára, tanításaira, a tízparancsolat örök érvényű erkölcsi útmutatására. Márpedig egy keresztény országban a keresztek efféle üzenete igenis helyénvaló és rendeltetésszerű, még akkor is, ha Iványi úr emiatt fanyalog.
Beer Miklósnak abban igaza van, hogy a hegyoldalban álló Szent Gellért-szobor erős jelkép, csak azt nem értjük, miért jelent gondot neki, hogy a Gellért-hegy csúcsán álló szobor talapzatát díszítő, amúgy különösebben nem feltűnő kereszt más szögekből, sokkal messzebbről is látszik. Nem értjük, miért okoz neki gondot az, ami sok millió keresztényt örömmel és jó érzésekkel tölt el.
Vajon hogyan érezné magát a tiszteletre méltó püspök Rio de Janeiróban? Ott ugyanis a 710 méter magas Corcovado-hegy tetején áll a hatalmas, mindenhonnan látható, ezertonnás, harminc méter magas, széttárt karú Megváltó Krisztus-szobor. Vajon a brazil hívőknek is üzenné, hogy imádkozzanak a szobáik rejtekében, mert nem a hitük látványos fitogtatása a fontos?
Tudjuk, hogy egyre több európai templomot számolnak fel, miközben szaporodnak a mecsetek, hogy vallási és politikai vezetők igyekeznek megfelelni a woke-kultúra elvárásainak. Nyugaton sokan gondolják: ha felszámolják a kereszténység még meglévő pozícióit, ha megtagadják a keresztény jelképeket, akkor ezzel elősegítik a növekvő számú, más vallású migránsok jó közérzetét.
Csakhogy ebben a szép új világban, ahol agresszív baloldaliak és radikális iszlamisták egyaránt fenyegetik a vallásos keresztényeket és zsidókat, már nem hátrálhatunk tovább. Nem engedhetjük, hogy a keresztény Európa földjén épp a keresztények közérzete legyen rossz, és ők ne érezzék magukat otthon.
A szerző író, újságíró
