Negyvenhat maffiózót tartóztattak le Olaszországban tegnapra virradóan tizenöt ember meggyilkolásáért – adta hírül az Il Nuovo című lap. A gyilkosságokat még a kilencvenes évek elején a maffiák közötti bandaháborúban követték el. A feltételezett tettesekre többéves kutatás után bukkantak a nyomozók, a speciális egységek egy időben csaptak le rájuk. Az ország különböző területein végrehajtott, Számadás elnevezésű akcióban százötvenen vettek részt, de helikopteres és nyomozókutyás egységeket is bevetettek. A rendőrség beszámolója szerint sikerült fényt deríteniük a tíz évvel ezelőtti maffiaháború kirobbanásának körülményeire és mozzanataira.
Tíz évvel ezelőtt Siracusában két, kisebb csoportból álló klán állt egymással szemben, az Urso–Bottaro és az Aparo–Nardo–Trigila. Mindkét maffia magának követelte a hatalmas hasznot hajtó illegális üzelmek fölötti ellenőrzés jogát. A „nézeteltérést” leszámolásokkal oldották meg, tizenöt embert tettek el láb alól. Ezután jutott hatalomra a Schiavone család, amelynek az Aparo–Nardo–Trigila ellenlábasaként igencsak komoly szerepe volt a háború kirobbanásában.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A polgári kormány 16 éve azt teszi, amit vállalt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!