Segédkirályok

Ahogy hallom, omladozik Csák Máté egykori trencséni rezidenciája, ami üzenetértékkel bír a nagyvilág számára. Csák pajtás kiskirályként üzemelt annak idején, adót szedett, pénzt veretett, övé volt az első éjszaka joga, a latroknak pedig levágatta a fejét, érezzék ők is a törődést.
Magyar tartományúr volt nevezett Csák Máté, 1260-ban jött a világra, ahol egészen 1321-ig tevékenykedett, bár ennek nem mindenki örült – felteszem, elsősorban az akkor munkában lévő Árpád-házi királyok, illetve az őket követő Anjouk, élükön jó Károly Róberttel, merthogy örökké háborúskodni voltak kénytelenek Mátéval, fene a rossz modorát.
Nagy briganti volt a pókhasú Máté, olyannyira, hogy a tizenharmadik század végén a szemtelenségnek már arra a fokára jutott, hogy az éppen aktuális magyar királyi hatalomtól független tartományt szervezett az ország északnyugati részén, abban a hitben, hogy ő fújja a passzátszelet, meg a nap is miatta kel fel. Mindehhez természetesen III. András és Károly Róbert király mamlaszsága is kellett, de ez innét már história, fejtse meg a történetírás, vigyék el ők az esetleges sajtópert a költségekkel együtt…
És akkor most itt átkanyarodnék mindennapjainkhoz, vagyis ahhoz, hogy az omladozó Csák Máté-rezidencia ijesztően emlékeztet Nagy-Magyarországra, a maga végváraival egyetemben. Az omladozik, ez pedig már szét is omlott, szegény. Nem mondtam még, hogy említett Csák segédkirály megelőzően lovászmester volt, majd egy teljes esztendőig nádorként alkalmazta az ország.
Csak javaslatként mondom: tanulnunk kellene Csák Máté életéből és korából. Kellenek-e nekünk kiskirályok, pufajkás lovászmesterek, zavaros életművészek? Trencsén – mint említettem – már omladozik.