Serdülőkorban

A mostanában elhangzott ünnepi beszédek legtöbbikében volt egy viszszatérő gondolat: itt van ez a magyarság, már nemtudoménmennyi esztendeje Európa szívében, megállított törököt, tatárt, védelmezte az elpuhult, finnyás Nyugatot, magasra emelte a szent keresztet, ápolta és gyarapította az egyetemes kultúrát, de mintha mégsem tekintenék mindenhol igazán európai nemzetnek. Mintha érződnék még belőlünk némi fokhagymaillat, jurtaszag, trágyagőz, azonkívül a lakosság stílusa sem illeszkedik mindig a versailles-i normákhoz.
Míg a beszédeket elemeztem, kezembe akadt egy nem régi újságcikk. Eszerint bizonyos M. Imre kismarjai lakos (civilben juhász) kampósbotjával alaposan elverte M. Imréné született valamilyen Borbálát, akinek nyolc napon belül felszívódó duzzanatok keletkeztek a fején és annak környékén. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, M. Imre nem először és nem is utoljára verte el M. Imréné sértettet, sőt ciklikus rendszerességgel el szokta verni, ha esik, ha fúj, ha vasvilla potyog az égből, akkor is. Ezek után a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság nem jogerősen két év és négy hónap szabadságvesztésre ítélte a magáról megfeledkezett juhászt, ráadásul nevezett a puliját sem vihette magával a cellába, várhat szegény odakint.
Amint azt M. Imre esete is példázza: a magyarság tényleg még az európai serdülőkorban van, vagyis felnőttkíséret nélkül egyelőre nem lépheti át a feszes EU-kordont, arra még várni kell egy darabig. Európa kizárólag érett, megállapodott nemzeteket fogad magába, a hírek szerint. Olyanokat, amelyeknél a csontosodási folyamat már befejeződött, akik segítség nélkül tudnak robbantgatni, mint a baszkok és az írek, stadionokat gyújtogatni, mint a britek, melegedni, mint a hollandok…
Nekünk, ahol ilyen M. Imre-féle agresszív juhászok élnek, még várnunk kell egy darabig.