Települések csődközelben

Török László
2003. 03. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erős, megfelelő jogosítványokkal rendelkező régiókra van szükség az EU-ban, azonban erre vonatkozó koncepciót még ebben a ciklusban sem láttam – jelentette ki Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány által szervezett beszélgetésen. Kósa Lajos, Debrecen fideszes városvezetője szerint miközben az önkormányzatokra egyre több feladat hárul, a forráselosztásban nagyon gyenge pozícióban vannak. A 3200 helyhatóság közül csaknem kétezer kénytelen pótlólagos forrásból kiegészíteni költségvetését, ezek gyakorlatilag csődben vannak – támasztotta alá a főpolgármester Kósa állítását. Szóltak arról is, hogy az EU-ban csak fejlesztési beruházásokra lehet pályázni, amelyekre jelenleg az önkormányzatok költségvetésük mindössze tíz százalékát fordítják. A fennmaradó kilencven százalékot a működési kiadások teszik ki, erre azonban nem adnak támogatást az unióban.
A 2003-as a rendszerváltozás utáni legnehezebb év a települések életében – mondta tegnap a parlamentben Bóka István (Fidesz). A beígért kétszer ötven milliárdos, szabad felhasználású keretnek nyoma sincs, az ötvenszázalékos béremelés fedezete csak úgy biztosítható, ha minden állami és saját bevételt arra koncentrálnak. Az állami támogatásra a szigorú feltételek miatt mindössze 180 település tudott pályázni – hangsúlyozta Bóka István. Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára szerint az önkormányzatok bizonytalan gazdálkodási rendje az eltelt tíz év eredménye.
***
Nem hallgatják meg a főpolgármestert.
Nem engedélyezte a Városháza pénzügyi ellenőrző bizottságának MSZP–SZDSZ-es többsége, hogy Demszky Gábort is meghallgassák arról: kinek a hibájából és miért keletkezett a fővárosnak 277 millió forintos kára egy pénzbetétátváltásból. Deutsch Tamás, a Fidesz–MKDSZ-frakció vezetője kezdeményezte, hogy a testület a főpolgármesternél érdeklődjön, miként történt meg tavaly decemberben ama harmincmillió euró forintra való átváltása, amely következtében majdnem háromszázmillió forintos kár érte a budapestieket. A tranzakciót külső tanácsadó cégek javasolták a főváros pénzügyi vezetőjének, s Budapest múlt évi költségvetésének módosításával próbálták elszámoltatni a közgyűléssel. A fideszes politikusok eddig is azt hangsúlyozták, hogy a koalíció rendre megakadályozza az ügy kivizsgálását. Szerintük ismét bebizonyosodott: a városvezetésnek takargatnivalója van – eddig egyik kérdésükre sem kaptak értékelhető választ –, illetve hogy spekulatív pénzügypolitikát folytatnak. Atkári János (SZDSZ) főpolgármester-helyettes szerint még nem biztos, hogy kár éri az önkormányzatot. (P. G.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.