A Munkáspártnak kell a vörös csillag

A Munkáspárt azt kéri az MSZP-től, hogy vegyék ki a büntető törvénykönyvből, a tiltott önkényuralmi jelképek közül a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot – mondta el lapunknak Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Wiener György, a szocialisták egyik jogi szakértője nem tartja elképzelhetetlennek, hogy napirendre kerül a kérdés.

Czirják Imre
2003. 04. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csupán felhívta a Munkáspárt az MSZP kongresszusának figyelmét egy nagy lehetőségre – mondta el lapunk kérdésére Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Ugyanis azt kérték a szocialistáktól: korábbi segítségükért cserébe módosítsák a Btk.-t, vegyék ki az önkényuralmi jelképek közül a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot.
Thürmer elmondta: nemcsak az MSZP-kongresszus küldöttjeinek juttatták el a kérésüket, de megkeresik a szocialista parlamenti képviselőket is, hogy tegyenek is valamit, ne csak „aluszikáljanak” a Parlamentben. Úgy vélte: a módosítás összhangban lenne az európai normákkal, mert ott sehol sincsenek ezek a jelképek betiltva. Az emberi jogok közé tartozik az is, hogy a marxisták viselhessék a vörös csillagot – hangoztatta Thürmer. Arra a kérdésünkre, hogy ezzel párhuzamosan a többi jelkép használatának tiltását is eltörölnék-e, nemleges választ adott. A kommunizmusnak nincs köze a fasizmushoz – jelentette ki. Helyeseljük, hogy a törvény fellép a szélsőjobboldali szervezetekkel szemben – tette hozzá.
Wiener György országgyűlési képviselő, az MSZP-frakció egyik jogi szakértője kérdésünkre elmondta: a munkáspárti kéréssel még nem foglalkoztak. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy az napirendre kerül, ugyanis most készül a büntető törvénykönyv átfogó módosításának tervezete. A Btk. egyébként a feles törvények közé tartozik – figyelmeztetett a szocialista képviselő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.