Liberation
Rendkívül súlyosnak tekinti François Bayrou, a francia pártkoalíció, a Francia Demokrácia Uniójának elnöke az Európai Unióban az iraki háborúval kapcsolatban kirobbant válságot – tűnik ki a liberális francia lapnak adott interjújából. Bayrou szerint az Amerikát támogató levéllel az aláíró kormányfők megsértették a maastrichti egyezményt, amelynek értelmében az Európai Unió tagjai folyamatosan tájékoztatják egymást.
Süddeutsche Zeitung
Egyre többen lépnek ki a németországi CDU-ból a párt vezetőjének az amerikaiak iraki politikáját támogató álláspontja miatt, olvasható a német liberális lapban.
NOWAR TV
Háborúellenes tévéállomás kezdte meg működését Olaszországban. Honlapja – nowartv.it – szerint átfogó képet kívánnak biztosítani a nézőknek az eseményekről, és ellensúlyozni kívánják a nyugati média Amerika-barát elfogultságát.
INDEX
A sajtó szabadságának ügyével foglalkozó negyedéves brit folyóirat a Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezet jelentésének lényegét közli, amely szerint a palesztin média szabadabb az izraeli médiánál.
Die Presse
Iraqbodycount.net címen új honlap indult, amely az amerikai–brit támadás során Irakban megölt polgári áldozatokat számolja. A nyilvántartást és a honlapot az amerikai New Hampshire Egyetem tartja fenn.
The Jerusalem Post
Az angol nyelvű izraeli lapban író két amerikai, Daniel Pipes és Jonathan Calt Harris szerint a híres New York-i Columbia Egyetem tele van öngyűlölő amerikaiakkal, kezdve Nicholas de Genova régészprofeszszortól Edward Said palesztin–amerikai tanárig. Genova például – a szerzők szerint – arra szólította fel az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonákat, hogy gyilkolják le tisztjeiket. A szerzőpáros felhívja az egyetemet, hogy orvosolja a problémát.
Al Jazeerah
Paul Findley volt amerikai kongresszusi képviselő szerint az Egyesült Államok kormányát, amelyet valaha mindenhol szerettek, most világszerte gyűlölik, mert feltétel nélkül támogatja azt, hogy Izrael megsérti az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányát, a nemzetközi jogot és minden nagyobb vallás tantételeit.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó