időjárás 12°C Jusztina 2022. szeptember 26.
logo

Káosz a közigazgatásban?

MTI
2003.05.29. 22:00

Olyan közigazgatási káoszt hozott létre a Medgyessy-kormány, amely komolyan veszélyezteti, hogy képesek legyünk hatékonyan, a nemzeti érdekeinknek megfelelően reagálni az uniós követelményekre – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés európai uniós nagybizottságának tegnapi ülése után. A külügyi bizottság fideszes elnöke leszögezte, hogy az integrációs államtitkárság leértékelésével, a különböző főosztályok elvonásával és a felügyeleti jogkör áttekinthetetlenné tételével a kormány leépíti a magyar államigazgatást. Németh Zsolt elmondta, hogy az ülésen tájékoztatást kaptak a konventben zajló munkáról, és sikerült megállapodni néhány, az Európa Parlamentet érintő technikai részletkérdésről is. Ezek közé tartozik, hogy az egyes parlamenti frakciók további munkatársakat kapnak majd a magyar Országgyűlés hivatalától, hogy hazánk huszonnégy képviselője eredményesebben láthassa el munkáját.
A külügyminiszter szerint a EU konventje június 20-ig nem tudja befejezni munkáját, és az is egyre valószínűbb, hogy az európai alkotmányról szóló szerződést csak Magyarország csatlakozása, 2004. május 1. után írják alá. Kovács László erről az Országgyűlés európai uniós nagybizottsága ülését követően beszélt. A nagybizottságban a házelnök, a négy frakcióvezető, az integrációs és a külügyi bizottság elnöke tag, a miniszterelnök és a külügyminiszter állandó résztvevő. A tegnapi ülésen módosították a testület ügyrendjét, ennek értelmében Juhász Endre tárca nélküli miniszter is a bizottság tagja lett.
Az Európai Konvent munkájának befejezését, az uniós mezőgazdasági politika reformját és a következő EU-költségvetés részleteinek kidolgozását emelte ki a magyar EU-tagság kapcsán felvetődő legfontosabb kérdések közül Juhász Endre tegnapi budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Az európai integrációs ügyek koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter közölte: a Magyarország jövőjét is meghatározó EU-reformról döntő kormányközi konferencia várhatóan ősszel kezdi meg munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.