Kedvezőtlenek a népesedési mutatók

Valamennyi fontosabb népesedési mutató kedvezőtlenül alakult az év első negyedében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Kis Ferenc
2003. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind a házasságkötések, mind a születések száma alacsonyabb volt az év első három hónapjában, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az idei első negyedévben mintegy hatezer házasságot kötöttek, 23 ezer gyermek született, és több mint 37 ezer lakos hunyt el. Összességében négyszázzal kevesebb esküvőt és csaknem nyolcszázzal kevesebb újszülöttet regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2002 első három hónapjához képest.
A halálozások száma mindvégig magasabb volt, mint egy évvel korábban: 2003 januárja és márciusa között mintegy négyezerrel többen haltak meg, mint az előző év azonos időszakában. A születések 3 százalékos csökkenése és a halálozások 10 százalékos emelkedése miatt több mint 40 százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke. A magyar nép lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás tendenciáját is figyelembe véve 10 millió 128 ezer volt. Ezer lakosra a tavalyinál 0,3 ezrelékponttal kevesebb, 9,2 élve születés és 1,4 ezrelékponttal magasabb, 14,9 halálozás jutott.
*
Ugyancsak ezer lakosra 2,4 házasságkötés jutott, ez 0,1 ezrelékpontos csökkenés az előző év első három hónapjához képest. Ezer élve születésre 7,5 csecsemőhalott jutott, szemben a 2002. január–márciusi 6,4 ezrelékkel.
– Három hónap már olyan idő, amely mutat egyfajta tendenciát. A népességi adatok romlása – ha nem is mindig köthető a konkrét intézkedésekhez – kifejezi az országban uralkodó közhangulatot és azt az értékrendet, amelyet a kormány képvisel – nyilatkozta lapunknak Harrach Péter fideszes parlamenti képviselő, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke. Kifejtette: a szociálliberális kabinetnek nem fontos a család, a házasság, a gyermekvállalás, ezek az értékek nem jelennek meg a kormány programjában és intézkedéseiben. Növelni kellett volna a családi juttatásokat, az adókedvezményt és a lakástámogatást. Harrach Péter szerint a kormány tevékenysége olyan légkört teremtett az országban az eltelt egy évben, amely nem segíti a pozitív jövőkép kialakulását az emberekben, ennek is tudható be a házasságkötések és a születések számának ilyen mértékű visszaesése.
Vojnik Mária (MSZP) szerint az ország teherbíró képességének megfelelő módon, de a kormánynak tovább kell növelnie a szociális és családi támogatásokat annak érdekében, hogy a KSH által nyilvánosságra hozott adatok javuljanak. Kijelentette: a kabinet ezért növelte az anyasági, valamint a gyermeknevelési támogatásokat, valamint bevezette azt a rendszert, hogy a nagyszülők is gyesre mehetnek. Vojnik szerint a kormány intézkedéseinek pozitív hatásai azonban csak hosszabb távon érvényesülnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.