Nekünk Mohács kell?

A filmszakma nem hagyja magukra nyugdíjasait a mai elvadult időkben sem. Itt van mindjárt Jancsó Miklós rendező esete, akinek nyolcvankét esztendős kora ellenére sem kell szegényházba vonulnia, az idén például ő kapta a legmagasabb elnyerhető összeget, százmillió pengő magyar forintot, ebből fogja megcsinálni legújabb filmjét. A zseniket támogatni kell életkoruktól függetlenül, alkotásaik erőt, hitet adnak a csüggedő magyarságnak, ettől emeli magasra tekintetét a kétségek közt hánykolódó nemzet.

Jancsó Miklós tervezett filmjének címe Mohácsi vész, amiből arra következtetek, hogy az agg rendező a mohácsi vészről készíti alkotását. Arról a vérzivataros, halálhörgős tragédiáról, amelyre évszázadok óta elkeseredetten, csüggedve gondol a magyar. Amelyet felejteni szeretnénk végre. Kitörölni az emlékezetünkből. Semmissé tenni, mint egy rossz álmot. Merjünk nagyok lenni! – mint az előző kurzus javasolta. Párkányi hidat építeni, Nemzeti Színházat emelni, olimpiában gondolkodni… Igen, azt kellene.
Készül a Mohácsi vész, Jancsó Miklós történelmi horrorja… Mert nem Honfoglalás kell nekünk meg Hídember a legnagyobb magyarról, mert a végén még tényleg nagynak tudnánk magunkat, kiegyenesedne végre a gerincünk, arcunkra öröm költözne, lelkünkbe hit telepedne. Magyarnak éreznénk magunkat, csupa nagybetűvel: MAGYAR.

Most Mohácsról, holnap Muhiról, Világosról… Ha mindenképpen a rosszról akarunk beszélni, hát beszéljünk a közelmúlt még fel nem tárt, ki nem beszélt fájdalmairól, Recskről, a Gulágról, Rákosi és Kádár börtöneiről. Ott még vannak ismeretlen pontok. Mohácsot ismerjük.
Nekünk nem kell Mohács! Pláne százmillióért…